Még dologtalanok az iraki idegenvezetők
Kevés dolga van manapság az idegenvezetőnek Bagdadban. Alig van utas, ha a külföldi arrafelé téved, az általában tankon érkezik, és nem az emlékhelyekre kíváncsi. Szóval nem nyugdíjasállás ez a vendégfogadás, annyi bizonyos. Kár, pedig lenne mit mutogatni abból, ami megmaradt. Érdekes módon a háború nem tett tönkre sok épületet, a múzeumok viszonylag sértetlenül megúszták a lövöldözést és a bombázásokat, igaz, a fényűző Szaddám-palotákból ott is kilátni a szabad levegőre, ahol eddig nem.
Az idegenvezető természetesen biztos elvinné az érdeklődőt oda, ahová minden arab országban kötelező: a kávézókba és a bazárba. Annál is inkább, mert az iraki főváros öreg kávézói mostanában a politikai csaták küzdőtereivé váltak, ahol az irakiak az újonnan szerzett véleményszabadságot ízlelgetik, az új Irak képét tervezgetik, s szüntelenül választ keresnek az egymillió dolláros kérdésre: jobbak-e az amerikaiak, mint Szaddám Huszein, az elűzött diktátor volt? A sok külföldi hírforrásból érdemes idézni a francia AFP hírügynökséget. Tudósítója a minap az 1587-ben alapított és 1960-ban felújított Al-Musztansziríja kávéházban járt, és azt látta, hogy a cigaretta- és vízipipafüsttel mintázott falakról már lekerült a diktátor fotója. A patinás falat most csak a húsz éve elhunyt iraki énekes, Mohamed al-Kobbandzsi portréja díszíti.
A bélyeggyűjtő Karim Nuszaibi sosem felejti el azt a rémületet, amely hajdanán akkor fogta el, amikor - épp egy kávéházban - véletlenül a földre ejtett egy Szaddámot ábrázoló bélyeget. "Úgy kaptam utána, mintha kristályváza lett volna. A szívem majd kiesett, amikor a vezér mosolygó arca egy teatócsára pottyant" - mondta a minap. Aztán másfél hónapot töltött börtönben a vezér képének beszennyezése miatt. Ma ugyanez a kávéház, a Sahbandar politikai vitáktól hangos: újságíróknak, költőknek, művészeknek és a sok-sok újonnan alapított párt képviselőinek hangját hallani.
