Boeing-Airbus párbaj Kínában is
A növekvő igények miatt a kínai légitársaságok 1900 darab repülőgépet vásárolnak majd 2020-ig - írta a China Daily című pekingi lap kínai kormányzati forrásokra hivatkozva. Piaci elemzők szerint a világ legnépesebb országában működő cégeknek 2400 járműre lenne szükségük az adott időszakban, s ezek értéke csaknem 200 milliárd dollár.
Nem csoda, ha a világ két vezető repülőgépgyártója már jó ideje kettőzött erővel igyekszik újabb megrendeléshez jutni Kínában. E piacon a Boeing játssza a fő szerepet, ám az európai vetélytárs Airbus az elmúlt nyolc évben 6-ról 22 százalékra emelte részesedését. Jelenleg 193 Airbus-gépet üzemeltetnek különböző kínai légitársaságok.
A Boeing elemzői szerint a belföldi forgalomban legalább 1960, a külföldiekben pedig 440-et meghaladó számú új repülőgépet kell forgalomba állítani ahhoz, hogy minden utast elvihessenek. Márpedig a kínai légipiac a világátlagnál nagyobb ütemben, legalább 7,1 százalékkal lesz nagyobb évente a következő húsz esztendőben. Amennyiben ez megvalósul, akkor a mostani hatodik helyről a harmadikra ugrik fel a kínaiak részesedése a világpiacból. A piackutatások nyomán kiviláglott, hogy leginkább a felső középkategóriájú (180-250) utas befogadására alkalmas, rugalmasan variálható modellekre van a legnagyobb szükség. Az európai és ázsiai országokba irányuló kínai turistaforgalom várható megugrása mellett a nagy kategóriában (300-500 személyes) is kiváló lehetőségek mutatkoznak.
A kínai légitársaságok részben arra alapozzák dinamikus növekedési terveiket, hogy a kormányzat fokozatosan egyre több országot vesz fel az állampolgárok által szabadon látogathatók közé, legutóbb Magyarország került fel erre a listára. Közvetlen járatot nem üzemeltet egyetlen kínai légitársaság sem Közép-Európába. Egyelőre a Malév sem állította vissza pekingi járatát, nem dőlt el önállóan repülhet-e kínai városokba, vagy valamelyik kínai légitársasággal közösen üzemeltetnek egy járatot.


