Mindenképpen pályázni kíván a Dunaferr-re a magyar többségi tulajdonú nemzetközi konzorcium, értesültünk szakmai körökből. Acélipari hírek szerint a 3-4 tagú konzorcium magyar tagja mögött Demján Sándor, illetve az őt támogató kanadai befektetők állnak. Várhatóan a többi érdeklődő is valamilyen konzorciumban pályázik.

Erős érdeklődését hangsúlyozta az osztrák VoestAlpine, a német ThyssenKrupp és az indiai-brit LNM. Úgy tudjuk, az amerikai US Steel, az orosz Szeversztal és Eurosteel cégek is tehetnek ajánlatot, ahogyan az ukrán Donbassz is. Az orosz Mecsel kedvét viszont elvették a kiírás feltételei.

Nem valószínű, hogy a privatizációs dokumentációt megvásárolt kilenc érdeklődő külön-külön pályázna, hihetőbb, hogy a társaságok két-három konzorciumba állnak majd össze - vélik acélipari körökben. Leginkább az - állítólag a Raiffeisen bankkal együttműködő - LNM-et tartják arra esélyesnek, hogy más vevőjelölttel összeállhat. Vélhetőleg a VoestAlpine is társak után néz, s az orosz és az ukrán társaságok esélyeit is javítaná, ha vegyes színekben jelentkeznének.

A US Steel komoly vételi szándékát azonban sokan kétségbe vonják. Az ok, hogy egyébként is kevés érdekeltsége van a térségben, s pozíciói a Dunaferr-rel sem nőnének érezhetően. A ThyssenKrupp érdeklődése mögött - bár szóvivője tegnap este ismét megerősítette a német óriás ajánlattételi szándékát - egyesek szerint az is állhat, hogy magyarországi érdekeltsége, a Ferroglobus számára messze nem érdektelen a Dunaferr sorsa. Úgy tudjuk, továbbra is erős a töprengés a potenciális ajánlattevők körében a szigorú pályázati feltételek miatt.