Többletköltséges struktúra a Duna Tévénél

Jelentősen emelkedik a határon túli tematikájú műsorok aránya a Duna Televízióban - hangzott el a közszolgálati médium hétfőn indult őszi műsorstruktúráját ismertető budapesti sajtótájékoztatón. A Duna Televízió az eddigi napi 1,5 óra helyett 3-4 órában foglalkozik majd ilyen témákkal - mondta Mátay László, a határon túli, integrációs és szolgáltató műsorok igazgatóságának vezetője. Szavai szerint arra is törekednek, hogy a mostaninál színesebb, változatosabb produkciók kerüljenek képernyőre. Az átállás az év utolsó negyedében 150-200 millió forintos többletköltséget jelent. (MTI)



Indul a franciák hírtévéje

A francia közszolgálati televízió, a France Televisions és TF1 kereskedelmi csatorna együtt indíthatja el az első francia nyelvű nemzetközi hírtelevíziót. A CNN-hez hasonló stílusban jelentkező hírcsatorna a tervek szerint 2004 végétől kezdi meg a sugárzást. Jean-Pierre Raffarin belügyminiszter hivatalának hétfői közlése szerint a műsorszolgáltatók megkapták az engedélyt, hogy előkészítsék az új csatorna indulását. A francia hírtelevízió ötletét még Jacques Chirac elnök vetette fel. A csatornától azt várják, hogy mind az otthonokban, mind pedig a hotelekben nagyobb népszerűségre tegyen szert, mint az amerikai CNN, az angol BBC vagy a manapság egyre inkább középpontba került arab nyelvű Al-Dzsazíra. (VG)



Internetkonferencia Tihanyban

Negyedik alkalommal rendezik meg az internetfelhasználók szakmai konferenciáját, az Internet Hungaryt október 28-29-én Tihanyban - közölte Csermely Ákos, a konferencia elnöke a keddi sajtótájékoztatón. A kétnapos konferencián elsősorban az információs társadalom magyarországi kialakításán munkálkodó szakemberek, politikusok, üzletemberek tanácskoznak arról, hogy mik a legfőbb teendők Magyarországon az európai uniós csatlakozás előtt. A fő támogató, az Axelero Internet igazgatója, Drajkó László kifejtette: a hazai internetpiac fejlődését alapvetően az határozza meg, hogy milyen ütemben nő az otthoni felhasználók száma. Hangsúlyozta: a fejlődés szempontjából lényeges, hogy a piaci szereplők milyen hatékonyan tudják képviselni a net előnyeit az internetezők előtt. Elmondta: hazánkban 1,2 millió potenciális internetező van. (VG)