Növelte gépei kihasználtságát a Malév azon a két járaton, amelyen immár diszkontcégek is működnek. Júliusban - az egy évvel ezelőttihez képest - 33 százalékkal többen utaztak a stockholmi járaton, a svéd fővárosba közlekedik a SAS leányvállalata, a Snowflake. Düsseldorf esetében 5 százalékos növekedést mutattak ki, az ehhez nagyon közeli Kölnbe repül a német Germanwings - közölte tegnap Nemes Ervin kereskedelmi vezérigazgató-helyettes.
Bár a Malév költségszerkezete a fapadosoknak nevezett cégekéhez áll közelebb, alapvetően mégsem velük kell versenyeznie, hanem a hagyományos cégekkel - fűzte hozzá. Ezzel együtt a Malév módosítja, jelentősen egyszerűsíti árrendszerét és átláthatóbbá teszi szolgáltatásait, hogy elérhetőbbek legyenek a széles közönség számára. Gőzerővel fejlesztik például az internetes értékesítést, és komplexebb szolgáltatásokat kínálnak fővárosi és vidéki jegyirodáik is.
A Malév aktivizálódására régóta nagy szükség van, hiszen a diszkontcégek egyre nagyobb számban jelenek meg Budapesten, illetve tervezik ezt egyes vidéki repülőtereken. Tegnap hivatalossá vált, hogy a szlovák SkyEurope november közepétől Londonba (Standsted repülőtér) és Párizsba (Orly repülőtér) viszi utasait. A legolcsóbb egy útra szóló jegy 5900 forintba kerül adók nélkül.
A budapesti központ létrehozása már a vállalat alapításakor felmerült, válaszolta kérdésünkre Christian Mandl. A budapesti járatok megindítását több mint egyéves előkészületi szakasz előzte meg, és a bővítéssel kapcsolatos beruházások összege elérte a 20 millió eurót - tudtuk meg a társaság vezetőjétől. Jelenleg 120 alkalmazott dolgozik a cégnél, de a bővítés után a tervek szerint ez a létszám a duplájára növekszik. A társaság vezérigazgatója elmondta azt is, hogy az új alkalmazottak túlnyomó többsége a budapesti központ munkáját fogja segíteni. Ennek jelentőségét mutatja az is, hogy míg a társaság járatain eddig összesen 150 ezren utaztak, addig a cég vezetői arra számítanak, hogy az éves forgalom Budapestről eléri a 200 ezer főt. A cégvezetők derűlátó előrejelzéseit alátámasztja az a tény is, hogy a SkyEurope Pozsonyból induló járatain is az utasok 15 százaléka magyar volt. A társaság budapesti központjából december 15-től két további célpont, Milánó és Zürich felé is repülnek majd a SkyEurope gépei, melyekre szintén 5990 forintba kerülnek majd a legolcsóbb jegyek. A társaság vezetői azt is elmondták, hogy 2004 nyarától újabb járatok indulnak majd Budapestről, a tervek szerint Horvátországba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.