Növekvő konténerforgalom a GYSEV Rt.-nél
Meghatározónak nevezte a GYSEV Rt. ez évi 6 millió tonnát meghaladó áruforgalmán belül a soproni határon keresztüli konténerforgalmat Fehérvári László, a vasúttársaság vezérigazgatója tegnap Sopronban, az Intercontainer-Interfrigo SA Basel ünnepi rendezvényén. A cégvezető szerint jelenleg a konténerforgalom a társaság összes áruszállításának mintegy egyharmadát teszi ki. A GYSEV éves szinten mintegy 30 ezer konténer szállítását végzi, jelenleg hetente 6-7 alkalommal indulnak HHCE vonatok Sopronból a hamburgi és a breverhaveni kikötőbe, valamint 9-10 alkalommal érkeznek. A GYSEV árbevételében ugyanakkor a konténerforgalom nem éri el az egyharmad részt a teljes áruforgalmon belül, mivel a konténertovábbítás alacsonyabb bevételt biztosít, mint a hagyományos kocsirakomány-küldemények. A vasúttársaság idei öszszes vasúti áruszállításból származó, valamint ahhoz kapcsolódó várható árbevétele mintegy 6-6,5 milliárd forint lesz, ennek hozzávetőleg 25 százalékát adja a konténerszállítás. (LR)


