BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ukrajnában a Kész Kft.

Jövő hónapban kezdi meg termelését Ukrajnában a három magyar cég által alapított vasbetonelem-gyártó társaság, a 3Beton Kft. Jelenleg a próbaüzem, a munkatársak kiválasztása folyik - mondta lapunk érdeklődésére Árvai István, az egyik befektető, a Kész Kft. kommunikációs igazgatója.

A több száz millió forint értékű beruházást három cég, a Kész Ukrajna, az ASA Kft. és a Ferrobeton Rt. valósítja meg. A 3Beton Kft. Kalus városában az ottani felszámolótól vásárolta meg egy vasbetongyártó üzem épületeit (24 ezer négyzetméter), valamint 14 hektáron a hozzá tartozó földterületeket. Az igazgató hozzátette, hogy a tulajdonosok az üzem felújítása, átépítése mellett tették le voksukat. A Kész Ukrajna a rekonstrukciós munkákat végzi el a gyártócsarnokon s az irodaépületeken, az ASA és a Ferrobeton Rt. a gyártómű technológiai építéséről gondoskodik. Az ottani építési piacról szólva az igazgató elmondta, hogy az országban több olyan beruházás indul, melynek alapvető építőanyagai a különböző vasbeton elemek, tartószerkezetek. Potenciális megrendelők azok a multinacionális vállalatok lehetnek, melyek már Magyarországon megismerhették a három befektető cég munkáját.

A Kész Kft. üzleti stratégiájának központi eleme a régiós terjeszkedés. Ezt jelzi, hogy az idén a társaság nevet változtatott, s Közép-európai Építő és Szerelő Kft. lett. A társaságnak Ukrajnán kívül Romániában, Szlovákiában, Horvátországban, valamint Szerbia és Montenegróban s van már cége. Horvátországban a zaboki kartondobozgyártó üzem átadása is a közeljövőben várható.

Árvai István úgy fogalmazott, hogy a kelet-európai országok piacai közül most a romániai fejlődik a legígéretesebben, ott több nagy beruházásuk - varroda, kereskedelmi egységek építése - is fut.

Ami a magyar piacot illeti, a cég számára kedvező, hogy az általuk gyártott acélszerkezetek iránt növekvő a kereslet, s több jelentős ipari (például TVK , Duna-Dráva Cement, Jabil, Foxconn, Univer), valamint kereskedelmi (Tesco, Campona) beruházásokon is dolgoznak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.