BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hat pályázó a Dunaferr-re

Hat befektető nyújtotta be pályázatát a tegnapi határidőig a Dunaferr Rt. többségi tulajdonának megvételére - derül ki a privatizációs és vagyonkezelő szervezet közleményéből. Az ÁPV Rt. szerint a pályázók száma azt bizonyítja, hogy továbbra is jelentős a befektetői érdeklődés a magyar acélipari társaság iránt. A cég privatizációja során elsődleges szempont a foglalkoztatás, ezenkívül a befektetőnek 250 millió eurós beruházást kell vállalnia, valamint 13 milliárd forint tőkeemelést szükséges a társaságnál végrehajtania.

Az LNM Holdings NV bejelentette indulási szándékát a Dunaferr értékesítési tenderén - tájékoztatta lapunkat közleményben a nemzetközi cégcsoport, mely a világ második legnagyobb globális acélgyártója. A társaság Csehországban és Romániában együttvéve évi 8 millió tonna folyékony acélt állít elő. A közelmúltban megállapodást kötött a lengyel pénzügyminisztériummal a Polski Huty Stali SA, Lengyelország legnagyobb acélgyártó vállalata privatizációjáról. Sefer Stevan, a Thyssen magyarországi képviselője lapunknak megerősítette viszont, hogy a német cég korábbi terveivel ellentétben mégsem pályázik a Dunaferr-re, mert a vétel nem illik a stratégiájába, miszerint a csúcsminőségű acéltermékek piacán kívánja a versenyhelyzetét erősíteni. A többi potenciális pályázó közül információink szerint az ukrán Donbasz vezette konzorcium megerősítette vételi szándékát, Oroszországból a Szeversztal és az Eurosteel is érdeklődik. Hasonlóképp a US Steel, valamint az osztrák Voest Alpine.

Tavalyi adatok szerint a Dunaferr vállalatcsoportnál több mint 9300 embert foglalkoztattak. A Dunaferr Rt. 2003 első felében 1,7 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, és az év végére nullszaldóval számol a cég.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.