A nagyfogyasztói körben október 15-től esedékes 16,4 százalékos áremelés eltérő mértékben érinti a nem lakossági felhasználók különböző csoportjait. Hatvani György, a gazdasági tárca energetikai helyettes államtitkára lapunknak elmondta, hogy a legnagyobb fogyasztóknak az áremelkedés mindössze 2,4 százalékos lesz. Az eddig leginkább kedvezményezett nagyfogyasztók esetében ez viszont meghaladhatja a 40 százalékot is.
A nagyfogyasztói áremelésben érintett közintézmények költségvetési támogatást kapnak. Erre a célra összesen 3 milliárd forintot szán a kormány. Jövőre pedig pályázati úton kíván a kormány támogatást adni az érintett közületi fogyasztók energiatakarékossági beruházásaihoz, támogatást azonban már nem kapnak.
Az októberi emeléssel nagyjából helyükre kerülnek az árak, és teljesül az új gáztörvényben is rögzített azon elv, hogy a gázárak fedezzék az ellátás indokolt költségeit és a szolgáltatók, kereskedők tisztességes hasznát. Hatvani György úgy vélte, a mostani drágulást követően a jelenlegi világpiaci trendek ismeretében 2004-ben már nem lesz szükség áremelésre.
A mértéket és az időzítést viszont nem tartja elfogadhatónak Szaniszló Mihály, az Ipari Energiafogyasztók Fórumának elnöke.
Az új gáztörvényhez kapcsolódóan jövő évtől megszűnik a kettős árrendszer. Az árképzés alapja 2004-től az importár lesz. Kompenzációt kizárólag a lakossági fogyasztók kapnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.