A hazai ékszerpiac is megérzi az arany drágulását
A dollár euróval szembeni markáns esése, valamint a terroristamerényletek szaporodása az elmúlt napokban újabb lökést adott az arany iránti befektetői keresletnek és ezzel a tőzsdei jegyzéseknek. A londoni napi piacon tegnap délelőtt már 399,55 dollárba került az arany troy unciája (1 troy uncia 31,1 gramm), és az árszint egyes elemzők szerint decemberben elérheti akár a 420 dollárt is. Legutóbb több mint hét és fél éve lépte át a lélektanilag fontos 400 dolláros határt. Az 1980. januári 870 dolláros abszolút rekord azonban aligha kerül veszélybe.
Az idei mintegy 25 százalékos tőzsdei drágulás nyomán immár a magyarországi aranyékszer-árak is elindultak felfelé, és a trend egyre nyilvánvalóbb lesz a bolti kínálat megújulásával - véli a meghatározó hazai forgalmazó, az Orex Kereskedőház Rt. elnök-vezérigazgatója, Reményik Kálmán. Az arany (és a platina) ékszerek 35 százalékos fogyasztási adójának eltörlése (ez év július elsejével) csak késleltethette a begyűrűzést, hiszen időközben a forint árfolyama is gyengült.
Az alapanyag már eddig is legalább kétharmados súllyal szerepelt az alacsony feldolgozottsági fokú, erősen gépesített gyártású termékek (főleg láncok) gyártási költségében, és ez az arány csak növekedhet. Így az arany megdrágulása elsősorban ez utóbbiak bolti árában érződik majd, ami nem jelenti azt, hogy más ékszerek áremelkedése jelentéktelen lesz. Ugyanis a drágakövek beszerzési költségei szintén nőnek. Az átlagárszint jövőbeni emelkedéséhez járul hozzá az is, hogy a technológia fejlődésével világszerte a bonyolultabb, tehát az eleve drágább ékszerek felé tolódik el a kínálat.
A mostani karácsonyi idényben ebből mindazonáltal még keveset éreznek a hazai vásárlók, hiszen az itteni aranyékszer-árak jelenleg is csak alig 3-5 százalékkal magasabbak a tavalyinál. A legfeltűnőbb változás az lesz, hogy a kereslet stagnálása ellenére elmaradnak a jelentős engedményekkel kecsegtető akciók.
A negyven üzletet működtető Orex kereskedőház nagyobbrészt külföldről - elsősorban Olaszországból, Izraelből, valamint a Távol-Keletről - szerzi be az ékszereit, készen vásárolva vagy feldolgoztatva. Nagyobb mennyiséget készíttet belföldön is, tört aranyból. Ez utóbbi részaránya a "jobb években" elérheti a 30-40 százalékot. Ám a törtarany-kínálat erősen függ a divat változásától.
A hazai legális ékszerpiac évente mintegy öt tonna aranyat vesz fel (Reményik Kálmán szerint ugyanennyi bejöhet a feketekereskedelemben is). Ehhez képest alig egy tonna körül mozog az ipari felhasználók (galvanizálók, csatlakozókat és érintkezőket gyártók stb.) igénye. Ez utóbbi nagyobb hányadát a Metal Art Rt. elégíti ki, amely nemesfém félgyártmányokat (huzalok, csövek, lemezek, lapkák) állít elő, és forgalmaz. A társaság aranyat tartalmazó termékei árának meghatározásánál - az idén változatlanul hagyott - megmunkálási díj mellett a mindenkori tőzsdei árfolyamból indulnak ki. Azok tehát folyamatosan drágultak az év folyamán. Varga Gusztáv vezérigazgató mindazonáltal arra számít, hogy hosszabb távon megtörik az aranyárak lendülete. A tőzsdei jegyzések szárnyalása ugyanis a kitermelési és eladási kedvet is élénkíti, és ennek nyomán előbb-utóbb érezhetően nőhet a világpiaci kínálat. Véleményét erősítheti a Világbank nyár végi előrejelzése, miszerint középtávon a rúdarany ára ismét az előző években megszokott 300 dollár alatti szintre süllyedhet.


