Cégsorok
Kétszázmillióra bírságolt filmforgalmazók
A Gazdasági Versenyhivatal az Intercom Rt.-t és a Ster-Ucice Kft.-t 83-83 millió, a Budapest Film Kft.-t 37 millió forint bírsággal sújtotta versenykorlátozó magatartásuk miatt. A hivatal azért indított eljárást a filmforgalmazók ellen, mert a múlt év áprilisában a budapesti multiplex mozik többsége egységesen száz forinttal emelte a jegyárakat. Ennek alapján vélelmezhető volt az árkartell, ami a versenyhivatali eljárás során be is bizonyosodott.
Megtévesztő Pharma Nord
A fogyasztók megtévesztésére alkalmas reklám miatt 18 millió forintra bírságolta a Pharma Nord Kft.-t a Gazdasági Versenyhivatal. A versenytanács megállapította, hogy a cég által népszerűsített importtermékeknek - így például a Bio-Quinone G 10-nek, a Bio-Folsavnak, a Bio Glukozamin 400-nak stb. - a hirdetéssel ellentétben gyógyhatásuk nincs, gyógyításra, kezelésre alkalmatlanok.
Kevesebb bor az EU-ban
Az idén mintegy 150 millió hektoliter bor készült az Európai
Unió országaiban, 22 millióval kevesebb az elmúlt öt év átlagánál. Ezen belül is igen jelentős volt a termelés visszaesése Németországban, ahol húsz éve óta a leggyengébb, csak nyolcmillió hektoliter körüli az új kínálat. Ám a két legnagyobb termelő, Olasz- és Franciaország által szüretelt 47, illetve 46 millió hektoliter is viszonylag szűknek számít. Magyarországon a ta-valyi 3,3 millió hektoliter körül alakulhat a befejezés előtt álló idei szüret a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa várakozása szerint.


