BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drágulnak a lapok

A kiadók nagy része jelentősen emelheti a lapok és magazinok árait, ha tartani akarja eredményeit - reagált az Országgyűlés csütörtöki végszavazása után a 15 százalékos forgalmi adóval sújtott sajtótermékekkel kapcsolatban Papp Béla, a Ringier Kiadó Kft. ügyvezető igazgatója. Hangsúlyozta: kudarcként értékeli a döntést. A legnagyobb példányszámú bulvárlap, a Blikk mellett többek között a Nemzeti Sportot és a Magyar Hírlapot kiadó társaság vezetője elmondta: több termékük is érintett lesz az áremelkedésben, végleges döntés még nem született.

A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) is sajnálattal vette tudomásul, hogy a 15 százalékos áfakulcs alá kerültek a lapok. Szabó György, az MLE elnöke, egyben a Sanoma Budapest Kiadói Rt. vezérigazgatója lapunknak elmondta: a magasabb áfával megváltozhatnak a médiafogyasztási szokások, a dráguló lapok miatt ugyanis még többen választhatják majd a televíziókat. A Sanoma Rt. összes kiadványa esetében emelkednek az árak - mondta Szabó György. Hangsúlyozta azt is: újra kell gondolni az új magazinok indításának tervét is. Hozzátette: a 2 milliárd forintos pluszáfaelvonás azért is súlyosan érinti a médiapiacot, mert ebből az összegből évente összesen 15 havilapot lehetne bevezetni.

Szabó György elmondta azt is: elképzelhetetlennek tartja, hogy hosszú távon az európai uniós átlagot jóval meghaladó áfakulcs alá tartozzanak a lapok, és további lépéseket, új tárgyalásokat kezdeményeznek a kormánnyal, hogy 2005-től átcsoportosíthassák az alacsonyabb, ötszázalékos áfakörbe a lapokat és a magazinokat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.