BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Előremenekül a Zeiss Hungária

Országos márkabolthálózat létrehozását tervezi a mátészalkai Carl Zeiss Hungária Optikai Kft. A cég eddigi legnyereségesebb évét zárta, termékpalettája korszerűsítésének köszönhetően. A térségben másik négy társasággal közösen létrehoztak egy opto-mechatronikai klasztert, hogy vonzóvá tegyék a régiót más befektetők számára.

Fennállása legnyereségesebb üzleti évét zárta szeptember 30-án a mátészalkai Carl Zeiss Hungária Optikai (CZHO) Kft., noha a minimálbér emelése, az erős forint, valamint az energia- és egyéb költségek növekedése miatt 2000/2001 veszteséges volt. Emiatt átértékelték a vállalat középtávú stratégiáját, és a gyártmánystruktúrát is átszervezték: például a szériaüvegből készült szemüveglencsék sok munkaerőt lekötő gyártása csökkent, ami iránt egyébként az EU-ban is szűkült a kereslet. Így ugyan mintegy száz fővel visszaesett a létszám, ezt azonban úgy oldották meg, hogy a távozók helyére nem vettek fel új embereket - mondta el lapunk kérdésére Kárpáti Tibor, a 930 fős társaság egyik ügyvezető igazgatója.

Az igényesebb termékek - mint például a távcsövek és a világszerte keresett, különlegesen jó minőségű progresszív szemüveglencsék - gyártásba állításával tavaly és az idén rekordnyereséget ért el a mátészalkai vállalat, amely honvédségi tenderek alapján NATO-kompatibilis éjjellátó kamerákat, határőrizeti megfigyelőrendszereket és lézertávmérőket szállít a tárca megrendelésére.

Szűcs Gyuláné, a másik ügyvezető igazgató rámutatott: az évi 7-9 százalékos árbevétel-növekedés mellett a béremelések is magasabbak voltak az infláció szintjénél. Ez különösen fontos egy elmaradott térségben.

A cég 80 százalékot meghaladó exportjának folyamatos bővülése is azzal van összefüggésben, hogy egyre értékesebb termékeket gyártunk s szállítunk külföldre - magyarázza az ügyvezető. Korábban az árbevétel egy része bérmunka volt, ez azonban csökkenőben van, és az EU-csatlakozással meg is szűnik.

A cég ugyanakkor országos Zeiss márkabolthálózat létrehozására készül. Három év alatt 30-35 egységes arculatú üzletet szeretnének kialakítani a jelenlegi 150 szerződéses partnerből álló hálózatán belül - mondta Szűcs Gyuláné.

A Carl Zeiss volt az egyik, keleti irányban legmesszebbre merészkedett multinacionális vállalat Magyarországon, amelyet később több hasonló profilú cég is követett (Schott Glas, a japán Hoya, a német Hydrometer-csoporthoz tartozó Elin Wassertechnik). A négy vállalat létre-hozott egy optomechatronikai klasztert annak érdekében, hogy vonzóvá tegye a várost és térségét a befektetők számára. Emellett megszervezték a közös szakképzést, és előkészítették a felsőfokú képzést is. E folyamatok motorja kezdetektől a Carl Zeiss Hungária Kft. volt.

Miután a térségen a szakmai integráció segíthet, a klaszter tagjai a megyei önkormányzattal együttműködve azon vannak, hogy egyre szélesebb beszállítói és szolgáltatói kört kössenek a régióba. A törekvés eredményeként az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. irodát nyitott Nyíregyházán a kelet-magyarországi befektetési lehetőségek felkutatása és menedzselése érdekében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.