Márciustól termel Győrben a Shin-Etsu
Négy hónapon belül megkezdi mobiltelefonokhoz a billentyűzetek sorozatgyártását Győrben a japán Shin-Etsu Polymer. A társaság első lépésben közel 1,3 milliárd forintot fektet be Magyarországon. A japán nagyvállalatnak a holland után ez lesz a második európai üzeme. A holland leányvállalat, a Shin-Etsu Co. Ltd. Logistic Department ügyvezető igazgatója, Peter Lamberts tegnapi, győri sajtótájékoztatóján elmondta, az első beruházási fázisban a költségek nagyobb részét a gyártóberendezések teszik ki, mivel a Shin-Etsu az első időszakában a Philips győri, használaton kívüli gyáregységét veszi bérbe. Ez a megoldás 4-6 hónappal gyorsíthatja fel a magyarországi letelepedést. A 700 millió forint jegyzett tőkével létesülő magyarországi cég Shin-Etsu Polimer Magyarország Electronikai Kft. néven tevékenykedik majd.
Peter Lamberts elmondta, hogy a Shin-Etsu az első időszakban a tervek szerint 115 dolgozót foglalkoztat majd Győrben, és az első évben mintegy 8 milliárd forintos forgalomra számít. A billentyűzetgyártónál foglalkoztatottak létszáma 2008-ra a tervek szerint eléri a 250 főt. A mostani beruházása nyomán a klaviatúragyártó cég egyrészt képes lesz megduplázni európai termelését.
Garamszegi Tamás, az ITD Hungary Kht. tanácsadója szerint eddig több mint 100 jelentősebb japán cég hajtott végre beruházást Magyarországon, mintegy 1,3 milliárd dollár értékben, ez azonban az összes befektetésekhez mérten alacsony arányt, 3-4 százalékot képvisel.
Nem a Shin-Etsu az első japán billentyűzetgyártó cég, amely Magyarországon indít termelést. A Sunarrow Limited Komáromban létesített üzemet, a 2 milliárd forintos költséggel létrehozott termelőbázis fel-építéséről legnagyobb vevője a Nokia kérésére döntött a cég, amely Japánból telepített át gyártókapacitást Komáromba. Információink szerint a Sunarrow-nál most folyik a próbagyártás. (VG)


