BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Árfelhajtó a dráguló építőanyag

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Mintegy tíz százalékkal növelheti a lakásárakat az idén az építőanyagok drágulása - vélekedett több, lapunknak nyilatkozó szakember. Az építőanyag-gyártók infláció körüli emelést vezettek be, erre rakódhat még a kereskedők árrése. A társasházaknál további árfelhajtó tényező lehet a telekáfa.



Tavaly év végén, illetve az idén januárban az építőanyag-gyártók is új árakkal jelentkeztek a piacon. A közel hatvanszázalékos piaci részesedésű Wienerberger Téglaipari Rt. a gáz- és áramáremelés hatására úgy döntött, hogy október végén végrehajt egy 2,5-3 százalékos árkorrek-

ciót. Bodnár György kereskedelmi igazgató úgy nyilatkozott, hogy az idén infláció körüli - mely a cég szerint magasabb lesz, mint tavaly - emelést léptetnek életbe. A cég az idén még kedvező üzletmenetre számít,

a lakáshitel-változás esetleges kedvezőtlen hatásai legfeljebb jövőre jelentkeznek majd.

A lakásépítés felfutásának nyertese volt a hazai cseréppiac vezető cége, a Tondach Magyarország Rt. is. Kató Aladár ügyvezető úgy nyilatkozott, hogy tavalyi értékesítésük az előző esztendőhöz képest 15 százalékkal növekedett, ez nettó 1,8 milliárd forint pluszt jelentett a társaságnak. A cégvezetés december elsejétől inflációkövető, nyolcszázalékos emelést jelentett be. Prognózisuk szerint az első fél évben nem várható az értékesítésben visszaesés, azt követően viszont a fizetőképes kereslet csökkenésének hatására már mérséklődhet a cserépeladás.

A cementipari cégeknek - négy gyár működik Magyarországon - visszatérő problémája, hogy az import részaránya évről évre növekszik. Laskóy Ágnes, a Holcim Rt. (a hejőcsabai és lábatlani gyár tartozik érdekeltségi körébe) kommunikációs igazgatója elmondta, hogy társaságuk nem profitált a lakásépítés felfutásából, s az idén sem számítanak piacbővülésre. Becslésük szerint a hazai cementfelhasználás az idén 4 millió tonna lesz, s az orosz és ukrán mellett szlovák és osztrák importtal is számolni kell. Úgy véli, hogy az általuk életbe léptetett 5,5-6 százalékos áremelés teljes egészében nem fedezi a növekvő termelési költségeket.

Az építőanyag-kereskedők áremelési törekvéseinek határt szabhat az, hogy azon a piacon is éles a konkurenciaharc. Antoni Péter, a Raab Karcher Tüzép igazgatóságának elnöke szerint évről évre csökkenő árréssel dolgozik a cég, s nagy tételben való vásárlással igyekeznek leszorítani az árakat. Szerinte a gyártók év közben akciókat hirdetnek majd. Bóna Ernő, a Duna-Dráva Cement Kft. (a társaság kebelébe a váci és a beremendi gyár tartozik) kereskedelmi vezérigazgatójától megtudtuk, hogy listás áraikat - melyeken csupán a termékek egy százalékát értékesítik - az idén januártól átlagosan 6,3 százalékkal növelték. A többi termék nagy része nagykereskedőkkel, nagyfelhasználókkal kötött egyedi szerződések alapján kerül piacra. Úgy véli, hogy az idén a belföldi cementfelhasználás növekedése 2-4 százalék között mozoghat, s nem éri el a tavalyi 4,3 százalékos bővülést. Ennek oka, hogy a lakásépítés visszaesése várható, s szűkösek az önkormányzati források is. Hozzátette, hogy a tavalyi belföldi bővülésből a hazai gyártók mintegy kétszázalékos részesedést szereztek. A gyártók változatlanul kapacitáskihasználatlansággal küzdenek, üzletmene-tüknek jót tenne, ha beindulnának az autópálya-építések.

A lakásépítő cégek nem tudják "lenyelni" az építőanyagárak változását - vélekedett Böröczffy István, a Bau-Ingenieur ügyve-zető igazgatója. A cégek inkább

a munkabéren igyekeznek spórolni. A jelenlegi rezsióradíj 1200-1500 forint között mozog, az előbbi vidéken, az utóbbi pedig a fővárosban jellemző.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.