BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Autóker-akció a Belvárosban is

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság



Újabb beruházást fejezett be a budapesti lakáspiacon több nagy projekttel is jelen lévő Autóker Holding. A társaság átadta a mintegy egymilliárd forintért fölépített Heléna Házat a Deák tér és az Andrássy út közvetlen közelében. Ehud Amir, a beruházó társaság elnök-vezérigazgatója elmondta: a 805 négyzetméteres telken 53 lakást magában foglaló, nyolcemeletes, mélygarázsos épületet 2002 októberében kezdték el építeni. A ház fővállalkozója és egyben generálkivitelezője a Hírös-Ép Kft. volt. Különleges homlokzattal ellátott, művészi igénnyel megtervezett, belső kertet is magában foglaló épület jött létre. A házban portaszolgálat, jacuzzi, szauna, saját hálózatú telefon, internet és kábeltévé működik az integrált kommunikációs rendszer részeként. A vezetőtől megtudtuk, hogy a lakások 38-88 négyzetméter közötti nagyságúak, átlagosan 300-350 ezer forint/négyzetméter áron már a múlt év közepén elkeltek. A beköltözés februárban kezdődhet. Az Autóker csoport 2003-ban mintegy 20 milliárd forintos árbevételt ért el, ami több mint 50 százalékos növekedés a korábbi évhez viszonyítva. Jelenleg mintegy 10 ingatlanprojektjük van folyamatban, a legnagyobb a Marina Part nevű, négyezer lakásos építkezés Angyalföldön.

A Marina Part nyolcvanmilliárd forintért megvalósuló, teljesen új városnegyed Budapesten, a XIII. kerületi Dagály strandtól északra elterülő Duna-parti 20 hektáros területen épül föl. Ott előrehaladott állapotban vannak az előkészületek, a társaság a következő két-három év alatt folyamatosan adja át a lakásokat. A 3,3 milliárd forint jegyzett tőkéjű Autóker csoport 100 százalékban az amerikai és izraeli cégek tulajdonában lévő A. P. Management Szolgáltató Kft. tulajdonában van. Az Autóker Holding nevéhez fűződik a XIII. kerületi 10 milliárd forint beruházású Kleopátra Ház, a 9 milliárd forint beruházású Római Kert, a 7 milliárd forint előállítású Cézár Ház, a 3 milliárd forintból megvalósítandó, 2005-re elkészülő Király Udvar. Tavaly 600 millió forintos beruházással megépítették a TNT Express Worldwide Hungary Kft. telephelyét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.