BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Avis-központ nyílt Budapesten

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Mostantól Magyarországról intézik az Avis Europe németországi és belgiumi részlegének pénzügyi és informatikai háttérszolgáltatásait, valamint Budapesten lesz a cég regionális call-centere is - jelentették be a világméretű autókölcsönző hálózatot üzemeltető Avis irodaházának fővárosi avatásakor. A 25 millió eurós beruházás révén egy korábbi ipari ingatlan helyére modern irodaházat varázsolt az angol cég.

Az Avis Towerben kezdetben 250 munkatársat foglalkoztatnak majd, ami a további fejlesztéseket követően 400 főre bővül. Martyn Smith, a társaság pénzügyi igazgatója elmondta: a budapesti szolgáltatói központ egy 55 millió eurós befektetési program része, az Avis Europe gazdasági, informatikai és adminisztratív működéséhez nyújt támogatást.

Bognár Gyula, az Avis Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: a cég tavalyi árbevétele mintegy 800 millió forint volt, a tervek szerint 2005-ben meghaladja a 850 millió forintot. A társaságnak Magyarországon 7 irodája működik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.