BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csőd közeli a Fundamentum XXI.

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Újabb ingatlanszövetkezet került közel a megszűnéshez: közel egymilliárd forintot követelnek a Fundamentum XXI. Ingatlanszövetkezet tagjai a vezetéstől, s értesülésünk szerint ezzel szemben a könyv szerinti eszközérték legfeljebb feleekkora. A szövetkezet mára összes vidéki irodáját fölszámolta, szerződéseit pedig egyoldalúlag felmondta. A szövetkezet újabb tagok által hozott friss tőke híján működése finanszírozását sem tudja kitermelni, nemhogy megkezdett projektjeit jövedelmet termelőre fordítani. Többen rendőrségi feljelentést tettek ellene.

A szövetkezet százhúsz kisbefektetője a közelmúltban kilépett, a felügyelőbizottság pedig két főre csökkent. A tagság két, szabálytalan közgyűlés és egy írásbeli szavazás után sem tudhatja egyre apadó vagyonát legitim vezetés kezében, egy része azonban ennek ellenére továbbra is bízik az elnökben.

A szervezet "vezéringatlanja" harmincszázalékos készültségi fokú s így értékesíthetetlen. Azok, akik kiszálltak volna, pénzüket még nem kapták meg, hisz a szövetkezet mostanra gyakorlatilag fizetésképtelen.

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség - négy másik ingatlanszövetkezettel együtt - a Fundamentum XXI. hirdetéseit is jogszabályellenesnek tartotta az irreálisan magas hozamígéretek miatt, s ezért megbírságolta a szervezetet.

Tavaly több más, hasonló típusú ingatlanszövetkezet fölött csaptak át a botrány hullámai (KPHM, Vertical Invest, Duna-Profit stb.). Az sem tett jót ezeknek az ingatlanszövetkezeteknek, hogy egy tavalyi jogszabály-módosítás miatt hozamaikat nem hirdethetik nyilvánosan, így igencsak nehéz a további tagtoborzás. Sok kisbefektető, alappal vagy anélkül, az újságcikkek hatására megijedt, s rohant a pénztárba, ám ott sokszor már se pénzt, se alkalmazottat nem talált, aki követelését kifizette volna.

Egyesek pótbefizetéssel, valamint projektcégek létrehozásával megoldást látnak a helyzetre. A felügyelőbizottság maradék két tagjának egyike, Czabarka Mihály közgazdász viszont lapunknak elmondta: egyetlen esetben lát esélyt a kilábalásra, ehhez azonban meglehetősen sok fájdalmas lépés kell.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.