A kormány tervei szerint - némi csúszást követően - fél éven belül elkészül a lakossági gyógyszerhulladék visszagyűjtését és megsemmisítését szabályozó rendelet. A visszagyűjtés gócai a patikák lesznek, a finanszírozást pedig a gyártók és a forgalmazók fedeznék.

Még nem készült el az elmúlt év őszére ígért miniszteri rendelet, amely a lakosságnál keletkező gyógyszerhulladék sorsát hivatott rendezni - közölték az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumban. Hamvas József főosztályvezető szerint a késedelem oka, hogy a tárca más gyógyszerellátással kapcsolatos feladatokkal, illetve a jogszabály koncepciójának kidolgozásával volt elfoglalva. A rendelet azonban a tervek szerint júniusig mindenképpen megszületik, amely végre szabályozza a lakosságnál keletkező gyógyszerhulladék összegyűjtését és megsemmisítését. A hulladékgazdálkodási törvény ugyanis csak a hulladékkezelésről szóló általános szabályokat rögzíti, a speciális hulladékokról történő rendeletalkotás jelen esetben az egészségügyi tárca feladata.

A jogszabály megszületése azért sürgős, mert a gyógyszerhulladék veszélyesnek számít, a jelenlegi gyakorlat szerint viszont nem minden patika veszi vissza a lejárt vagy a feleslegessé váló orvosságot, mivel nincs meg a szükséges finanszírozási háttér a gyűjtéshez és az ártalmatlanításhoz. Kisebb részük hulladékudvarokba kerül, jelentős hányaduk viszont kommunális hulladékként végzi, ami komoly veszélyforrást jelent, hiszen bárki rábukkanhat.

Az előkészítés alatt álló rendelet - az uniós gyakorlatot követve - lehetővé teszi a szervezett újragyűjtést. A tervek szerint a felelősség a gyártóké és a forgalmazóké lesz, az ő finanszírozásukkal egy nonprofit szervezet jön létre, ami koordinálja majd a hulladék újragyűjtését és megsemmisítését. A visszagyűjtés központjai a patikák lesznek, amelyeknek a jövőben kötelezően át kell venni az ott leadott gyógyszerhulladékot.

Az egyedüli vitás kérdés, hogy a medicinák átvétele ingyen, vagy pedig valamilyen díjazás fejében történjen-e. Az viszont már biztos, hogy az orvosságokat egyutas, megbonthatatlan edényben gyűjtik, ami a hulladékkal együtt az égetőben végzi majd. A gyógyszerhulladék megsemmisítésének egyetlen módja ugyanis az égetés. Ez pedig nem egy-két privilegizált égetőben történne, hanem az adott patika környékén legközelebb fellelhető veszélyeshulladék-égetőben - tette hozzá Ódor Erzsébet, a Magyar Gyógyszergyártók Országos Szövetsége környezetvédelmi bizottságának vezetője.

Az újragyűjtés megszervezése éves szinten százmillió forintos kiadást jelent majd a gyártóknak. Ennek ellenére Hamvas szerint nem kell számítani a gyógyszerárak emelkedésére. A gyártás során keletkező veszélyes hulladékokhoz képest ugyanis eltörpül a lakosságnál keletkező hulladék mennyisége. A nem lejárt szavatosságú medicinák karitatív újragyűjtésére azonban a jogszabály megszületése után sincs esély, mivel a gyártási adatokra csak a doboz alapján lehet visszakövetkeztetni, ennek hiányában viszont az újrafelhasználás kockázatos lenne.