Hungaricumok - döcögős út az EU-ba
Jelenleg sem hatályos jogi szabályozás, sem önkorlátozó iparági megállapodás nem rögzíti, hogy a hungaricum szót mely gyártók milyen termékeikre használhatják. A fogalom talán legszűkebb értelmezése a Hungaricum Clubhoz fűződik, amely egy nonprofit szerződéses együttműködés. A klubot négy patinás magyar vállalat, a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt., a Pick Szeged Rt., a Tokaji Kereskedőház Rt. és a Zwack Unicum Rt. alapította 1999-ben. Szóvivője, Kerényi Péter szerint hungaricumnak az a termék nevezhető, amely nagy hagyományokkal bír, kiemelkedő minőségű, nemzetközileg ismert és elismert, valamint alkalmas arra, hogy arról egy külföldi Magyarországot azonosítsa.
A Hungaricum Club tagjai különféle rendezvények, konferenciák szervezése mellett közös termékcsomaggal is előrukkoltak, amely a legnívósabb termékeikből tartalmaz egy-egy darabot. Ez az exkluzív csomag a szokásos kereskedelmi forgalomban nem kapható, minden példány sorszámozott, az éves értékesítés ötezer darab körül alakul. A kedvezményes árú csomagon elért haszon a klub kasszájába folyik be, s kizárólag annak működtetésére, finanszírozására fordítják.
A Hungaricum Club alapítóin kívül vannak még olyan magyar gyártók, akik beillenének a tagok közé. Kerényi Péter szerint a klub nem elitista társaság akar lenni, teljesen nyitott a bővítésre, amennyiben a jelentkező cég terméke a hungaricum említett kritériumainak megfelel. Ezt bizonyítja a 2003 júliusában "felvételt nyert" halasi csipke esete is.
A Hungaricum Club nem jár komoly gazdasági előnyökkel, hiszen a tagok nem valósítanak meg szorosabb gazdasági integrációt, mivel a vállalatok többre értékelik a saját, önálló márkájuk építését. Kerényi Péter is azt hangsúlyozta, hogy Nyugaton nem azért lehet eladni a legtöbb terméket, mert azok hungaricumok, hanem pont fordítva: a jó minőségű és erős márkaértékű produktumok erősítik az országról kialakult kedvező képet. Ez azért is lényeges, mert egyes vélemények szerint a magyar árucikkek "országeredet-hatása" inkább kedvezőtlen: hazánk a Nyugat szemében még mindig a keleti blokkhoz tartozik.
Pedig integrációra az uniós csatlakozás közeledtével egyre nagyobb szükség lenne. Idehaza a Pick vagy a Zwack viszonylag nagy vállalatnak és elismert márkának számít, a külföldi versenytársak azonban sokkal koncentráltabbak, a hazai vállalatokhoz képest óriásiak, sokkal jobb a tőkeellátottságuk, s jóval többet költhetnek márkaépítésre is. Ráadásul a Hungaricum Club alapító cégei - talán egyedül a Zwack kivételével - az utóbbi időben folyamatosan gondokkal küszködnek. A Tokaji Kereskedőház Rt. legnagyobb problémája a jelentős borpiaci túlkínálat, amelyet csak fokozni fog a csatlakozás után megugró import. A porcelánpiacon is erős pangás mutatkozik, így Herenden jelentősen esett az árbevétel és a nyereség is. A válságos állapotú sertéságazatban tevékenykedő Picknek pedig már jó ideje jelentősen rombolják az eredményét a darabolt húsok piacán kialakult, szerintük irreálisan alacsony árak. Aligha várhatunk tehát látványos uniós sikert ezektől a cégektől, egyszerűen azért, mert nincs a kasszákban elég pénz. Ha pedig a külföldi társaságok komolyan érdeklődnek a magyar piac iránt, akkor igencsak kérdéses, hogy patinás hungaricumjaink mennyire maradnak életképesek.
A hungaricum szó szélesebb körben azonban nemcsak a Hungaricum Club értelmezésében használható, hanem idesorolható az összes olyan - gazdaságtörténeti és földrajzi adottságaink miatt elsősorban az agráriumból, illetve az arra épülő feldolgozóiparból származó - termék, amely előállításának itthon nagy hagyományai vannak. A legtöbb ilyen termékünket rendkívül alacsony hatékonysággal működő, alultőkésített kisvállalatok állítják elő, amelyek a csatlakozás után náluknál sokkal erőteljesebb versenytársakkal szembesülnek.
Éppen ezért a magyar márkák kollektív népszerűsítését és az országkép javítását tűzte ki célul a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium is, amikor 1996-ban létrehozta az Agrármarketing Centrumot (AMC). A centrum hosszú távú feladatának tekinti a magyar agrártermékek bel- és külföldi versenyképességének javítását. Tevékenységi körébe kiállítások, vásárok, bemutatók, valamint egyéb eladásösztönző, illetve pr- és reklámakciók szervezése tartozik. A márkák erősítésének központi támogatása nem idegen az uniós gyakorlattól sem, a tradicionális értékeknek Nyugaton is nagy szerepük van. Brüsszeltől még olyan közösségi támogatásokra is lehet pályázni, amelyek a tradicionális termékek kollektív "külpiaci" marketingjéhez használhatóak fel. Ezek a támogatások várhatóan a magyar cégek számára is hamarosan rendelkezésre állnak.
A magyar jogszabályok - az uniós joggal összhangban - nem ismerik a hungaricum fogalmát, hanem ehelyett a földrajzi eredetvédelemmel foglalkoznak. A törvény szerint földrajzi árujelzőként oltalomban részesülhet az eredetmegjelölés, ha a termék különleges minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője ennek a földrajzi származásnak tulajdonítható. Jelenleg alig több mint tíz termékünk részesül ilyen védelemben, például a tokaji bor, a makói hagyma, a gyulai kolbász vagy a szegedi fűszerpaprika-őrlemény.
Ezzel szemben sok nyugat-
európai országnak akár kilencven-száz terméke is eredetvédelemben részesül. 1992-ben az EGK közösségi védelmet adott azon termékeknek, amelyek a saját országukban jogi oltalmat nyertek, s nevükben hordozzák a történelmi és mindmáig működő gyártási helyük földrajzi nevét. A májusi csatlakozás során a közösségi joganyagba a magyar termékek jogi oltalmát is beemelik majd. A közösségi védelem különösen a kisebb cégek számára lesz kedvező megoldás, mert így nem kell az oltalmat minden tagállamban külön-külön megszerezni.
A földrajzi eredetvédelem tehát komolyan segíthetne a tipikus magyar termékeknek. Ezek közül az EU-ban elsősorban a minőségi boroknak, illetve a biotermékeknek lenne esélyük, valamint az olyan "innovációknak", mint például a Gyulai Húskombinát Rt. ugyancsak hungaricumnak nyilvánított, díjnyertes mangalicahúsból készített kolbásza.
