BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Irak: áttörés a cégkapcsolatokban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Tavasztól önálló magyar kereskedelmi képviselet segítheti Bagdadban a magyar cégek iraki tevékenységét - tájékoztatta lapunkat Major István külügyi helyettes államtitkár -, s rövidesen technológiai szakértőket is küldhetünk az iraki újjáépítést koordináló bizottságba. Bár az erre összpontosító kuvaiti vásáron máris ígéretes tárgyalásokon vettek részt az ott megjelent hazai cégek, a rendezvényen nem az iraki, hanem a kuvaiti közvetítő cégek érdeklődése a meghatározó.



Közel húsz magyarországi vállalat képviselői keresik hétfő óta a közel-keleti térség, főként pedig az iraki újjáépítés kínálta üzleti lehetőségeket a holnap záró kuvaiti vásáron. Már a nyitás után nem sokkal sikerrel kecsegtető tárgyalásokról számolt be lapunknak az alumínium építőszerkezeteket gyártó győri Graboplan Kft., az olajiparra szakosodott nagykanizsai Rotary Rt., a távközlési berendezé-seket gyártó és forgalmazó Laserbit Kft., de a rádió- és mobiltelefonos hálózatokhoz antennákat kínáló győri Carant Kft. is. Szerényebb érdeklődéssel, főként a közvetítőnek ajánlkozó kuvaiti, iráni és más cégek jelentkezéséről, az iraki vállalatok vártnál kisebb megjelenéséről tájékoztatott a Magyarországon készülő buszokkal és vasúti jármű-

vekkel kereskedő budapesti Autospare Kft., a high-tech látásjavító eszközöket kínáló kecs-

keméti Tapasztó Optic Kft., az elektronikai berendezéseket gyártó fővárosi Furukawa Kft. és a hűtőházak telepítésére szakosodott sajóbábonyi Kis Installations Kft. illetékese.

Ugyanakkor felmerült: az iraki cégek túl kis számú megjelenése mögött az is állhat, hogy az Irakból a vásárra igyekvők lassan kapják meg a kuvaiti hatóságoktól a beutazási engedélyt.

Érdeklődésünk a vásár második napján történt, de az igazi pezsgés csak ma és holnap várható. Ám már eddig is komoly iraki, szaúdi és emírségekbeli üzleti érdeklődés is mutatkozott a Graboplan Kft. termékei iránt. Olyan térségbeli gyártók keresik a győri társasággal a kapcsolatot, amelyek a kft. termékeivel jól kiegészíthetik saját kínálatukat - válaszolt Prépost Gábor kereskedelmi igazgató. Értékes kuvaiti kapcsolatokra tett szert a Rotary Fúrási Rt. Ezeknek elsősorban majd akkor látja hasznát, ha kiírják az újabb újjáépítési pályázatokat. A cég megoldásaira olyan helyi vállalatok voltak kíváncsiak, amelyek már "bent vannak" Irakban. Kozma János műszaki igazgató szerint persze a vásáron konkrét üzlet nem várható, de úgy érzi, a Rotary nagyon népszerű lett a vásáron a helyi társaságok körében.

Egyelőre csak féloptimistának nevezi magát az Autospare Kft. ügyvezetője, a cége által képviselt szakterületen ugyanis kedden még nem indult be igazán a vásár. Bár Mátyus Zoltán felvette a kapcsolatot térségbeli közvetítőkkel, a konkrét helyi igényeket tolmácsoló iraki cégek részéről nem tapasztalta a várt mozgást.

Elégedettebb a két iraki, több kuvaiti és más közel-keleti kapcsolatra (ígéretes disztribútorokra) szert tett Laserbit Communications Kft. képviselője. Az amerikai tulajdonú cég már jelen van Szaúd-Arábiában és más térségbeli országban is. Kereskedelmi igazgatója, Bonyhádi Dániel mindenképpen hasznosnak ítélte az eseményen való megjelenést, de kis esélyét látja, hogy a szintén kiállító újjáépítési fővállalkozókhoz, az amerikai Bechtel, valamint Brown & Root céghez közelebb jussanak. Hozzájuk továbbra is a honlapjukon történő regisztráción keresztül vezet a - nem sokat ígérő - út.

Kuvaiti, iráni és jordániai nagykereskedőkön, közvetítőkön keresztül remél belépni az iraki piacra a Tapasztó Optic Kft. Bár Tapasztó Zsolt ügyvezető igazgató eddig 10-15 érdeklődővel tárgyalt, de ezek az adott cégeknek csak alacsonyabb beosztású képviselői voltak, vagyis még jócskán nyitott, lesz-e megbeszéléseiből üzlet. Az igazgató sajnálja, hogy a rendezvényen - ahol az egészségügyi termékek iránt egyébként is szerény az érdeklődés - nem jelent meg a terület fővállalkozói megbízását elnyert amerikai cég, amely hírek szerint egyébként is meglévő amerikai cégkapcsolatainak juttatja az iraki és a térségbeli feladatokat.

"A profilja szerint igen széles és területileg is nagy vásáron nem tűnik könnyűnek célirányos partnerekkel találkoznia a Furukawa Kft.-nek" - közölte Bodócs József mérnök, aki a céget képviseli a rendezvényen. Ugyanakkor a Furukawának sem új az arab világ: a térség több országának cégeihez fűzi üzleti viszony, több helyen (az emírségekben és Szaúd-Arábiában) is van saját ügynöke.

Viszonylag kevés az érdeklődő a Kis Installations Kft. termékei iránt is. Kis Pál Tamás külkereskedelmi igazgató szerint eleve kevés iraki üzletember érkezett a vásárra, inkább az ügynöki feladatok ellátására ajánlkozó kuvaiti cégek érdeklődése a jellemző. A kft.-nek vannak ugyan térségbeli üzleti kapcsolatai, de Kis Pál Tamás szerint kérdéses, hogy ezeknek mennyi előnyét látják a legutóbbi fővállalkozói megbízást elnyert Bechtel február 15-e körül kiírandó, alvállalkozói pályázatain.

Viszont napi négy-öt olyan céggel tárgyal a saját fejlesztésű antennákat kínáló Carant Antenna Kft., amelyek kimondottan e társaságot keresik a vásáron. A Caratnak sem új a térség, korábban főleg szaúdi üzletei voltak. Mostani tárgyalásai főként szaúdi, iraki, malajziai, kuvaiti és pakisztáni leendő partnerekkel - például távközlési szolgáltatókkal folynak - válaszolt Bognár József ügyvezető igazgató, aki szerint cégének mindenképpen érdemes volt a vásáron bemutatkoznia. (BHL)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.