BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növekvő KVI-bevétel az ingatlanárverésekből

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Míg az elmúlt évben 2,6 milliárd forint bevételt ért el a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI), az idén mintegy 3,6 milliárdra számít, melynek döntő részét az ingatlanértékesítésből befolyó összeg adja - tudtuk meg Bardóczy Árpádtól, a KVI vagyonkezelési és hasznosítási főosztályának vezetőjétől.

Az ingatlanok értékétől függően a KVI többféle értékesítési módot alkalmaz. A 100 millió forintnál kisebb értékű ingatlanokat nyilvános árverésen értékesítik, míg az ennél drágább, nagy értékű ingatlanokat nyilvános vagy zártkörű pályázaton, valamint zártkörű elhelyezés vagy közérdekű csere útján adják el. A közjegyző jelenlétében és a meghatározott biztonsági előírások szerint bonyolított nyilvános árveréseken természetesen bárki indulhat, aki a kikötött ajánlati biztosítékot befizeti. Ez a kötelezettség általában kiszűri a komolytalan, csupán árfelhajtás céljából megjelenő "versenyzőket", hiszen egy 100 millió forintos ingatlan esetében az ajánlati biztosíték akár 10 millió is lehet.

Tapasztalatok szerint a meghirdetett ingatlanok általában a forgalmi értéken vagy ennél kicsit drágábban találnak gazdára, de arra is volt már példa, hogy a forgalmi érték 4-5-szörösénél csapott le a kikiáltó kalapácsa - tette hozzá a főosztályvezető. Legutóbb tavaly decemberben egy szegedi földterület kelt el a forgalmi érték többszöröséért.

A KVI által tavaly eladott ingatlanok közül a legdrágább az első kerületi Lánchíd utca 19. szám alatt található épület volt, ami nyilvános pályázat útján bruttó 450 millió forintért talált gazdára.

Mivel eddig sikertelenül zárultak a belvárosi Dorottya utca 2/a szám alatt lévő irodaház értékesítésére kiírt tenderek, az igazgatóság az idén nemzetközi pályázatot ír ki, és az ügyletbe tanácsadó cég bevonását is tervezi. Az ingatlan kikiáltási ára 4 milliárd forint. Az eddigi legmagasabb vételi ajánlat 3,7 milliárd volt, ám ez nem érte el a Pénzügyminisztérium által meghatározott árat. Az épület városképi szerepe jelentős, hiszen az egyik legfrekventáltabb hely, a Vörösmarty tér sarkán található. A hétemeletes épület 1937-ben lakó- és irodaháznak épült, majd fokozatosan irodaházzá alakult, jelenleg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium használja. Eredetileg a teljes földszint üzletek számára épült. Az egykori boltok újra kereskedelmi célú hasznosítása a belváros hangulatát és presztízsét emelné.

Az idén értékesítendő ingatlanok közül említést érdemel még a Leányfalun található Sorg-villa, melynek induló ára 650 millió forint, továbbá a Szentendrén lévő Dunakorzó Hotel.

Ezek mellett a KVI megbízás alapján is értékesít ingatlanokat. E körbe tartozik például a Sváb-hegyen lévő gyermekklinika, amit az egészségügyi minisztérium megbízása alapján 3 milliárd forintért kívánnak eladni. Szintén gazdára vár a Völgy utcai Pszichiátriai Intézet, melynek kezdő ára 1,1 milliárd forint. (FE)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.