BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olcsóbb piacokat kereső kínai kereskedők



Egyéves haladékot kaphat a Józsefvárosi piac, legalábbis, ha eredményre vezetnek azok a tárgyalások, amelyet a területet bérlő Komondor Kft. és a tulajdonos MÁV Rt. képviselői folytatnak. Időközben ugyanakkor megindult az ázsiai kiskereskedők lassú elvándorlása az olcsóbb bérleti díjat kínáló piacok felé.

A Józsefvárosi piac bezárásának korábbi hírére néhány, költözést fontolgató bérlő már szerződött is a Fáy, a Rákospalota és a Verseny utcai piacokat üzemeltető Novák és Novák Kereskedelmi Rt.-vel, hogy annak valamelyik telephelyére költözne - értesült a Világgazdaság. Mohos Árpád, a cég vezérigazgatója pontos számot nem tudott mondani, csupán annyit közölt, hogy komoly érdeklődés volt az említett három piac helyei iránt.

A zömében kínai és vietnami kereskedők helykeresése még azt követően sem lanyhult, hogy híre ment, a Józsefvárosi piacot üzemeltető Komondor Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. előrehaladott tárgyalásokat folytat a területet bérbe adó MÁV Rt.-vel a bérleti szerződés további egy évre történő meghosszabbításáról. Mint ismeretes, a vasúttársaság által hét éve kötött szerződés értelmében februárban mind a Komondornak, mind pedig a mintegy három és fél ezer, zömében ázsiai kiskereskedőnek el kellett volna hagynia a piac területét.

Lapinformációk szerint a MÁV azért döntött a szerződés meghosszabbítása mellett, mivel még legalább egy évig nem lesz képes hasznosítani a fejlesztési célra kijelölt területet. A rendezési tervet a józsefvárosi és a fővárosi önkormányzattal közösen készíti a vasúttársaság. A dokumentumnak ugyanakkor még ez évben készen kellene lennie, hogy a potenciális befektetőket tájékoztatni lehessen a szabad terület nagyságáról és a hasznosítási lehetőségekről.

A MÁV illetékese csupán a Komondor Kft.-vel folytatott tárgyalások tényét erősítette meg lapunknak, érdemi információk közlésétől azonban a tárgyalások befejezéséig elzárkóztak. Értesülésünk szerint a felek ezúttal a korábbinál rövidebb időre, maximum egy évre szerződnének, a tulajdonos MÁV pedig jelentősen megemelné a bérleti díjat. Úgy tudjuk: a korábbi szerződés valamennyi pontját felülvizsgálnák, és a tulajdonos arra is garanciát kérne, hogy a területet a bérlő valóban el fogja hagyni, a határidő lejárta előtt. A Komondor Kft. nem kívánta kommentálni az ügyletet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.