Változhat a Bosch terve?
Az eredetileg tervezettnél valószínűleg kevesebb munkahelyet telepít át a Bosch Magyarországra és Kínába - legalábbis amenynyiben sikerül a cégnek és a hazai szakszervezeteknek megegyeznie a németországi munkahelyek megtartásának feltételeiről - adta hírül a Stuttgarter Zeitung. Ez utóbbi azonban "nehéz menetnek" bizonyulhat. Ahhoz ugyanis, hogy az eredetileg tervezett 235 helyett "csak" 205 munkahely szűnjön meg a cég németországi telephelyein - Leinfeldenben és Sebnitzben -, borsos árat kell fizetniük a dolgozóknak: a jelenlegi 35 (Leinfelden), illetve 38 (Sebnitz) órás munkahétről át kell állni 40 órásra, miközben az alkalmazottak alapbére nem emelkedne, ráadásul - a munkaidő-növekedéssel párhuzamosan - 8 százalékkal csökkennének a dolgozók alapbéren túli juttatásai, mint például a műszakpótlék vagy a teljesítménypótlék.
Értesülésünk szerint a csoport lendülete nem tört meg. A németek a magyar kormánnyal és három érdekelt város - Miskolc, Eger és Hatvan - önkormányzatával kötött megállapodás alapján kezdték meg a fejlesztést. Helyben nem tudnak arról, hogy változott volna a Bosch stratégiája.
Miskolcon 150 dolgozóval már megkezdte működését egy elektromos kéziszerszámokat gyártó üzem, nyáron pedig megkötötték az önkormányzattal egy további gyár letelepedési szerződését, sőt már az új csarnok építése is elkezdődött. Ebben gépjármű-indítómotorokat és azokhoz szükséges komponenseket fognak gyártani. Gotthard Romberg ügyvezető igazgatótól megtudtuk, hogy Miskolcon 2006-ig öszszesen 62 millió eurót fektetnek be, és a dolgozói létszámot 800 körülire tervezik.
Hatvanban a gyár bővítésével további közel ezer új munkahelyet létesítenek, és 72 millió eurót költenek a fejlesztésekre. Egerben a Bosch Rexroth 2006-ig 16 millió eurós beruházási összeggel a pneumatikai részegységek gyártását építi ki. Itt az új munkahelyek száma 275-tel bővül.A Bosch-befektetésekért cserébe egyrészt közlekedési infrastrukturális fejlesztéseket ígérnek. Ennek keretében - többek között - Miskolcon megépül az M30-as folytatásaként a 3-as utat és a 26-os utat a városon kívül összekötő félgyűrű, amely megkönnyíti a Bosch-gyár megközelítését. (SZs-SzB)


