BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Van védelem az influenza ellen



Hazánkban is kapható az influenzavírus szaporodását és továbbterjedését gátló orális készítmény. A kapszula az A és B típusra közvetlenül hat. A szer a betegség időtartamát 30, súlyosságát 40, a szövődmények kialakulásának előfordulását pedig 50 százalékkal csökkenti. Klinikai vizsgálati eredmények igazolták, hogy 30 százalékkal csökken a betegség időtartama akkor, ha az első adagot a tünetek megjelenését követő 36 órán belül beszedik, s 40 százalékkal, ha már az első 24 órában alkalmazzák. Bár a védőoltást nem helyettesíti, szedése az oltottaknak is ajánlott. A 12 évesnél idősebbek körében biztonságosan alkalmazható, az influenza szövődményeinek kialakulását jelentősen enyhíti, lerövidíti a betegállomány hosszát, a páciens a közvetlen környezetét nem fertőzi, más gyógyszerek szedését csökkenti - tudtuk meg dr. Ternák Gábor infektológus főorvostól. A szakember elmondta, hogy az egyelőre egészségbiztosítási támogatást nem élvező, vényre kapható készítmény az egyetlen az influenzavírus bizonyos enzimjét gátló, specifikusan ható, megelőzésként is biztonsággal alkalmazható neuraminidáz gátló szer. Az influenzajárvány idején megelőzésként felnőttnek napi 1 kapszulát, tömeges fertőzéskor 5 napig kétszer 1 tablettát kell beszedni. Nem olcsó, de az egyetlen kellően hatékony terápia, így lényegesen olcsóbb, mint az elhúzódó, esetleg szövődménnyel járó betegség.

Az influenza a legveszélyesebb bioterrorista vírus, hiszen antigénszerkezetét magától változtatja, így mindig vannak influenzafertőzésen korábban átesettek, akik az új típussal szemben mégis fogékonyak. A vírus a felső és az alsó légutakban az orrot, a mandulát, a torkot, a tüdőt, a középfület támadja meg. A tünetek jelentkezését követő 3-4 napig fertőz. Elsősorban emberről emberre terjed, nyálcseppek útján, illetve köhögéskor, tüszszentéskor, kis, részecskenagyságú aeroszolok révén. Tipikusan őszi és téli kórkép, aminek három, A, B és C típusa ismert. Az első vírus a leggyakoribb, a legveszélyesebb, embert, állatot megfertőzve helyi és világjárványokhoz vezet, a második csak az emberre veszélyes, a harmadik enyhébb tüneteket produkál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.