BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Várják a kínai turistákat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A december közepén fogadott szerény létszámú kínai turistacsoport után ma újabb 17 távol-keleti vendég érkezik a magyar fővárosba. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) turizmus szakterületén egyelőre nem tudnak újabb csoport érkezéséről. Mint a szakterület illetékese mondta, egyelőre újabb vízumkérelemről nem lehet tudni.

A most érkező csoport - amelynek programját az Euroguide Kft. szervezi - a főváros mellett Észak-Magyarországot, illetve több nagyvárost keres fel, valamint ellátogat Hévízre és a Dunakanyarba.

A magyar beutaztatók először óvatosan ítélték meg a kínai beutazás jövőjét, ám azt követően, hogy a Malév és a Hainan Air aláírta azt a szándéknyilatkozatot, amely szerint augusztustól hetenként három napon közös járatot indítanak a két főváros között, már derűlátóbbak. Becslések szerint ez azt is jelentheti, hogy hetenként 600-700 vendég érkezhet a magyar fővárosba. Szakemberek úgy vélik, e várakozás nem túlzó, hiszen nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az Európába érkező kínai járatokra már hónapokkal korábban elfogynak a jegyek. Több beutaztató cég azonban még így is óvatos az üzleti lehetőségek megítélésében.

A Magyar Turizmus Rt. (MT Rt.) már közel egy éve folytatja marketingkampányát Kínában. Az idén folytatódik a V4-együttműködés ezen a piacon is, hiszen a négy ország ismét közösen jelenik meg a sanghaji turisztikai vásáron. Emellett az MT Rt. több kínai nagyvárost érintő körútján mutatja be a magyar lehetőségeket. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.