BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ingatlanokat árul a Sportfolió

Az állami tulajdonban lévő ingatlanok mellett további fővárosi és vidéki ingatlanokat is elidegenítene a sporttárca, illetve annak vagyonkezelő szerve, a Sportfolió Kht.

Lapunk úgy tudja, a Gyáli úti és a Lejtő utcai ingatlan 800 millió és egymilliárd forintot érhet, a Fehér úti területért viszont kétmilliárd forintot is kaphat a Sportfolió Kht. A 3,5-4 milliárd forintra kalkulált összbevétel tovább nőhet, amennyiben a tárca tervei szerint bővül az értékesítésre kijelölt területek száma is.

Benedek András, a GYISM közigazgatási államtitkára nem kívánta megerősíteni az információnkat. Azt azonban nem titkolta: a tervek között valóban szerepel, hogy a Sportfolió értékesít néhány olyan állami sportingatlant, amely nem stratégiai sportlétesítmények, s az olimpiai felkészülést sem befolyásolják.

Benedek András jelezte: jelenleg is vizsgálják, hogy mire fordítják majd az így befolyt pénzt. A tervek között tornaterem-építés és az olimpiai felkészülést szolgáló centrumok rekonstrukciója és fejlesztése szerepel.

A Sportfóliónak azonban ezzel sem oldódnak meg pénzügyi nehézségei. Lapunk ugyanis úgy tudja, az így befolyó összeget csakis új sportlétesítmények építésére illetve komplex felújításra fordíthatja. Márpedig információnk szerint a társaság az idén egymilliárd forintból gazdálkodik, ez az összeg azonban szakértők szerint arra sem elég, hogy a 25-30 százalékos állapotban lévő állami sportlétesítmények közüzemi díjait fedezzék belőle.

A kht. az elmúlt három évben összesen egymilliárd forintnyi veszteséget halmozott fel. A tárca reményei szerint azonban mindezek ellenére már középtávon rentábilis lehet a Sportfolió.

Valamelyest csökkentheti a kiadásokat, ha sikerül a fővárosi labdarúgóklubok tulajdonosaival, illetve az őket képviselő Magyar Labdarúgóligával az új bérleti szerződéseket elfogadtatnia a Sportfoliónak. A cég tavaly 400 milliót költött öt létesítmény működési költségeire, miközben a klubok alig 50 millióval fedezték azok üzemeltetését. Benedek András jelezte: a tárgyalások jelenleg is folynak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.