BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét beruház Egerben a ZF

A következő három évben 74 millió eurót fektet be egri gyárába a ZF Hungária Kft., melynek révén forgalmát 2008-ig megnégyszerezheti. Az összegből egy újabb 15 ezer négyzetméteres csarnok épül, s a beruházás révén a jelenlegi évi 60 ezres sebességváltó-kibocsátás négy év alatt megduplázódik - mondta Ulrich Diller, a teherautókhoz és buszokhoz sebességváltókat és hajtásláncot gyártó társaság elnök-igazgatója.

A termelési kapacitásokat tovább növelik, a tavaly szeptemberben megkezdett kormány-műgyártás az idei 100 ezerről 1,2 millióra nő 2008-ra, amikorra a tervek szerint 1,7 millió szervószivattyú is elhagyja a gyárat. A szervószivattyú gyártását jövőre kezdik Egerben, s az első éves termelési terv 600 ezer egységről szól.

Mindez az alkalmazotti létszám és a jelenleg évi 60 millió eurós magyar beszállítói hányad jelentős növelésével jár együtt. A magyar beszállítók évi 85 millió euró értékben a ZF konszern nyugat-európai gyá-rainak is szállítanak.

Ulrich Diller kiemelte, hogy az éves árbevétel 6 százalékát fordítják az Egerben 1999 óta működő nemzetközi kutató-fejlesz-tő központra, ahol egy transzporter sebességváltó gyártmányfejlesztését végzik a ZF konszern számára. A ZF világszerte 53 ezer főt foglalkoztat 119 gyárában, s a konszern elmúlt évi árbevétele 9,3 milliárd euróra rúgott. (DK)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.