BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stabil a talkrádiók piaca

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Egyelőre nem érezhető komolyabb változás a Gazdasági Rádió tavalyi indulása miatt a fővárosi talkrádiók piacán. A Szonda Ipsos legfrissebb adatai azt mutatják, hogy teljesen stabil piac, a egyetlen célcsoportban sem történt jelentős változás 2002-2003-ban. Az viszont megfigyelhető, hogy a Klub Rádiót hosszabb ideig hallgatják átlagosan, mint az InfoRádiót, azaz amíg a Klub Rádiónál itt jelentkezik növekedés a 2002. évhez képest, addig az InfoRádiónál csökkenés tapasztalható. A legjelentősebb változás a Budapest Rádiónál figyelhető meg. A szakértők szerint is igényes és változatos műsorstruktúrával jelentkező Budapest Rádió tavaly több ezer hallgatót veszített az egy évvel korábbi 51 ezres hallgatói létszámából a teljes lakosság körében. Szegő Tibor főszerkesztő ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a rádió célcsoportjában, a 25-55 évesek körében több mint két és félszeresére emelkedett a hallgatottságuk. A Rádió Café 98.6 állomásnak nincsenek éves szinten összevethető adatai, mert 2002-ben még az Est FM műsora szólt a frekvencián.

Miután a budapesti rádiós piac két új szereplővel, az Extrém és a Gazdasági Rádióval bővült 2003 folyamán, a fővárosi piac a csak itt fogható adók körében 11 szereplősre nőtt, az országos csatornákkal együtt pedig 17 rádióállomás versenyez a hallgatók kegyeiért. Kérdés, hogy a beszélgetős informatív vagy hírrádió típusú talkrádiók között a Gazdasági Rádió meg tud-e élni a budapesti piacon. Simkó János, a Gazdasági Rádió főszerkesztője elmondta: egyelőre nem tud a médium hallgatottságáról nyilatkozni, azt azonban hangsúlyozta, hogy elég gyorsan és jelentős mértékben elfogadták a piaci szereplők a rádiót. Jelezte: hamarosan indul az adó reklámkampánya.

Budapesten alapvetően két rádiótípust különítenek el a szakemberek tematika szerint: a zenei kereskedelmi adókat és a beszélgetős informatív vagy hírtípusúakat, a talkrádiókat. A beszélgetős vagy hírrádiók inkább az idősebb, a magasabban iskolázott rétegeket szólítják meg, míg a zenei adók a fiatalabb korosztálynak szólnak. A kettő közötti átmenetet képez a Rádió Café 98.6 műsora, ami fiataloknak szóló rétegrádió, sok-sok beszélgetős műsorral.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.