A Novartis is vevő az Aventisre
Az Európa harmadik legnagyobb gyógyszergyártójának számító svájci Novartis tegnap bejelentette: hajlandó tárgyalni a francia Aventis megvásárlásáról. Az ügy előzménye, hogy a cég részvényeire honfitársa, a Sanofi-Synthélabo januárban 45 mil-
liárd eurós, ellenségesnek minősített, vételi ajánlatot tett. A Sanofi készpénzzel és saját részvényeivel mai árakon körülbelül 56,7 eurót fizetett volna papíronként, miközben az Aventis mostanság közel 65 eurós árfolyammal dicsekedhet.
A kéretlen, és méltánytalanul alacsonynak minősített ajánlat elől menekülve maga az Aventis kérte a Novartist, hogy vásárolja meg a céget. A svájciak tegnapi nyilatkozatuk szerint vizsgálják a szinergikus hatásokat. Az egyik ilyen a franciák 4400 fős amerikai értékesítési hálózata lehet, amely komoly lendületet adhat a helvéteknek, akik tavaly is 24,9 milliárd dolláros forgalmuk 41 százalékát a tengerentúlon bonyolították le - emlékeztetett a Bloomberg. Ráadásul a cégek kombinációjával a New York-i Pfizer mögött a világ második legnagyobb gyógyszergyártója jöhetne létre, megszerezve a globális elsőséget a rákellenes készítmények piacán.
A mostani bejelentést megelőzően az Aventis hosszan lobbizott a francia kormánynál, hogy ne akadályozzák meg egy esetleges fúzió létrejöttét. Ez az ígéret volt ugyanis a feltétele annak, hogy a Novartis egyáltalán tárgyalóasztalhoz üljön. A svájci cég egyébként ideális vevőjelöltnek tűnik: 13 milliárd dollárnyi készpénze és értékpapírja van, és az esetleges kölcsönök megszerzésével sem lehet problémája, hiszen a legnagyobb európai gyógyszergyártók közül egyedül ennek a társaságnak van kimagaslóan jó, AAA hitelminősítése.


