Alig fejleszt az energiaipar
Tízből kilenc európai kommunális szolgáltató tart továbbra is attól, hogy a jövőben is rendszeresen fordulhatnak elő komoly áramszünetek európai nagyvárosokban. A PricewaterhouseCoopers (PwC) elemzésében fentebb olvasható megállapítás okait elemezve a könyvvizsgáló cég megállapítja: a befektetői érdeklődés hiányában az áramszolgáltató cégek képtelenek fejleszteni erőmű-kapacitásukat és -hálózataikat. A PwC illetékese a Financial Timesnak nyilatkozva elmondta: tartós és következetes szabályozási környezet kellene ahhoz, hogy az energiaszektor a jelenleginél vonzóbbá váljon a befektetők számára. A tanulmány az összegszerűség mellőzésével megállapítja, hogy az európai áramszolgáltatóknak igen jelentős összegekre lenne szükségük ahhoz, hogy elöregedett erőmű-kapacitásukat és elektromos hálózataikat a kor színvonalának megfelelő szintre fejlesszék. Nagy-Britannia egyik legnagyobb hálózatfenntartó cége, a National Grid becslése szerint a hatvanas és a hetvenes években épült hálózatok megújításához a most a hálózatokra költött összegek minimum duplájára lenne szükség.
A PwC tanulmányában megemlített tavaly nyári nagy londoni áramszünetről ugyanakkor az elemzés megállapítja, hogy az minden valószínűség szerint inkább emberi mulasztás eredménye volt, és kevéssé magyarázható - természetesen közvetve - a fejlesztések elmaradásával.
Szakértők már a piacnyitás kezdetén figyelmeztettek, hogy ellátásbiztonsági problémákat okozhat, ha a szabályozás során kizárólag a versenyszempontok érvényesülnek. Az élet igazolta őket, mert az európai piacnyitás első éveiben folyamatosan csökkentek az uniós országokban beépített erőművi kapacitások, új beruházásokról pedig nem érkeztek hírek. Ezzel együtt hálózati beruházások sem kezdődtek, jóllehet a liberalizáció a kontinens majd minden országában megnövelte az áram-külkereskedelem jelentőségét. Az európai hálózat - beleértve Magyarország nemzetközi összeköttetéseit is - azonban elsősorban nemzetközi kisegítésre készült, nem alkalmas hosszú távú, nagy mennyiségű áram külkereskedelmére.
Ellátásbiztonsági szempontból kulcsfontosságú, hogy épüljenek újabb erőművek, kérdés azonban, hogy hosszú távú szerződések nélkül a befektetők vállalkoznak-e erre. A piaci szereplők szerint ilyen jellegű megállapodások nélkül jelentős kapacitások építése nem finanszírozható. A magyar erőműpark selejtezése mindettől függetlenül gyors ütemben folyik, több korszerűtlen szenes erőművet átállítottak más tüzelőanyagra, például biomasszára, illetve több egység átalakítása folyik. Emellett az MVM Rt. jelentős hálózatfejlesztésen dolgozik a hazai ellátásbiztonság javítása, illetve az ország nemzetközi összeköttetéseinek erősítése, bővítése érdekében is. Ugyanakkor az áramszolgáltatók is jelentős összegeket fordítanak a hálózat rekonstrukciójára, az E.On nemrég jelentette be, hogy 250 millió eurós tőkeemeléssel teremt fedezetet hálózatfejlesztési elképzeléseinek végrehajtásához, és az RWE tulajdonában álló szolgáltatók is folyamatosan újítják meg rendszereiket. (SzGy-HR)


