BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Árnyomás a cipőpiacon



Európában már nem számít jó üzletnek drága cipőt árulni. A márkás Gucci vagy Prada lábbeliket forgalmazók egyre több felesleggel és ezzel együtt csökkenő eredménnyel zárják a szezonokat. Hiába a színvonalas kiszolgálás, egyre rosszabb a helyzetük - írja a Handelsblatt. Az ok, mint más esetekben is, a diszkontáruházak megjelenése. A Németországban a már fogalommá vált Tchibo, Aldi és Lidl egyre nagyobb szeletet hasít ki az értékesített cipők forgalmából, míg a luxusforgalmazók árbevétele évek óta csökken.

A piacon nincs hely a kiskereskedéseknek sem. Németországi statisztikák szerint ugyanis sorra zárják be a cipőboltokat, a piacra belépni pedig szinte lehetetlen. A kilencvenes évek óta működő tízezer boltból máig hétezer élte túl a kíméletlen árversenyt. Azok a cégek, amelyek viszont erős tőkével, nagy mennyiségben képesek cipőket árusítani, szinte biztos sikerre számíthatnak. A kávégyártással kezdő, mára már cipők forgalmazásával is foglalkozó Tchibo például a diszkontáraival tavaly tízmillió pár cipőt tudott értékesíteni, míg a kilencvenes évek óta a piacon versenyző Deichmann tavaly 83 millió párat adott el.

A piaci koncentrációt és az árak további csökkenését az unió keleti nyitása is erősíti. Németország egyenesen arra számít, hogy az országot elárasztja az olcsó cseh, lengyel és magyar importcipő. Úgy kalkulálnak, hogy száznyolcvan millió pár forgalmazásától esnek majd el a belföldi kereskedőik. Az említett új uniós tagországokból importált, de ténylegesen Kínában és Vietnamban készített olcsó lábbelik forgalma tavaly szakértők szerint már elérte a tizenegy százalékot, 379 millió pár cipő értékesítésétől fosztva meg a helyi kereskedőket.

A Magyarországon átmenő forgalom nagyságát nem lehet megbecsülni - tájékoztatta lapunkat Várszegi Árpád, a Bőr- és Cipőipari Egyesülés igazgatója. A belföldi piacon megközelítőleg ötven külföldi cég működik, melyek az alacsony bérek miatt telepítették a gyártásukat Magyarországra. Ezek mindegyike kizárólag exportra, főként német kivitelre termel. A többi gyártó a helyi kereskedőket látja el, számuk azonban várhatóan csökkenni fog - tette hozzá. A legyártott cipők száma amúgy is évek óta csökkenő tendenciát mutat. (ThG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.