Globalizáció a munka világában
Globalizáció. Mit is jelent ez a szó? Talán a legautentikusabb szakértőt idézném (Zigmunt Bauman: A globalizáció - társadalmi következmények), aki azt felelte arra a kérdésre, hogy miként tudná tömören megfogalmazni a globalizáció lényegét: "a globalizáció lényegét két szóban is összegezhetjük, gyorsaság és geofizikai értelemben vett határtalanság".
Nézzük meg, mi következik e gondolat elemzéséből! Alapvetően két olyan tényező kerül a látóterünkbe, amelyek megváltoztatják a világról eddig alkotott képünket. Az egyik a gyorsaság, vagyis bármilyen információ eljuttatható bárhova, másodpercek alatt. Az információs "szupersztrádán" gyakorlatilag minden fontos adat megtalálható. Az igazi kihívás már nem ezek megszerzése, hanem a szelektálásuk és valamely rendszerű strukturálása, ami a hatékony felhasználást elősegíti. A szabad információáramlás azt is eredményezi, hogy nincs szükség közvetítőkre, az érdekeltek maguk kommunikálnak térben és időben határok nélkül.
Az online rendszerek korában nevetségesen hatna, ha egy cég életében az érdekeltek nem kommunikálnának közvetlenül, csak a korábban megszokott hierarchikus út betartásával. Ennek megfelelően "összedőlnek" a jelenlegi szervezeti rendszerek, és valószínűleg úgynevezett virtuális vállalatok jönnek létre.
Korábban a tőkére az volt a jellemző, hogy általában hoszszabb távra tervezett (például ennek égisze alatt alakultak ki a többgenerációs dinasztiák) és viszonylag lokális volt, vagyis igyekezett valamilyen szerepet játszani a cég környezetében. (A nagy cégek iskolát, egészségügyi intézeteket hoztak létre, esetleg utakat építtettek és fontos szerepük volt a helyi politikában is. Ez egyébként némi felelősséget is jelentett a dolgozókkal szemben, valamint a környezet egyfajta megóvásáért.) Ezzel szemben ma a befektetési jelleg a domináns, vagyis a tőke keresi a világon azt a helyet, ahol a legkisebb költségek mellett a legnagyobb profit érhető el, de viszonylag rövid távon.
Megszűnőben van az a felelősség és "gondoskodási" jelleg, ami régen megvolt. Az ilyenfajta tőke érdekei ellen való a hagyományos vállalati modell. Miért? Mert azon kívül, hogy magasak a működési költségek (a személyzeti költségek egy átlag cég életében közel 50 százalékot tesznek ki), a klasszikus - hierarchizált - szervezeti struktúra nehézkes és lassú, így a befektetés megtérülése is hosszabb időt igényel. Ezzel szemben ma az a preferált struktúra, amelyben kis létszámú vezetés mellett a fogyasztóhoz (vásárlóhoz) közel lévő és annak igényeit a legjobban kiszolgáló, nagy önállóságú, rugalmas egységek alakulnak ki. Ebben a környezetben a fogyasztó leggyorsabb és leghatékonyabb elérése a cél, amely feladatot a "virtuális központ" elsősorban üzleti és piaci információval támogat. Minek köszönhető ez a változás?
A "fogyasztói hatalom" kialakulása. A tömegtermelés célja és értelme olyan termékek gyártása volt, ahol alacsony költséggel olcsó terméket lehetett nagy számban a piacra dobni.
Ebben a korszakban a fogyasztó (a vásárló) szokásai, igényei másodlagosak voltak. A cégek szervezeti struktúrájáról és annak működéséről mint egy gépezetről gondolkodtak. Ez csúcsosodott ki a "fordi modellben" ahol az "igazi" nagy találmány a szalagszerű termelés volt.
Ford úgy képzelte és irányította gyárát, mint ha az egy autó lenne. Ebben a konstrukcióban mindenkinek megvolt a maga helye és szerepe, nem kellett többet tennie, mint amit ez a szerep diktált, de azt megállás nélkül és minél kevesebb selejttel. A hierarchia csúcsán (a kormánynál) Ford állt.
Aztán a látszólagos állandóság változni kezdett. A tömegtermelés hatására a még akkora piac is, mint az amerikai, lassan telítődött, az életszínvonal emelkedésével a vevői szokások is gyökeresen átalakultak, valamint megjelentek az amerikainál olcsóbb, de nem rosszabb minőségű távol-keleti termékek. Az okok közül talán legjelentősebb mégis a vevői attitűd teljes változása volt. Mit jelent ez?
A vásárló hatalma. A tömegtermelés idején cél volt: olcsó termékkel ellátni a piacot. A gyártók nem "harcoltak a vevőkért", nem kutatták szokásaikat, nem elemezték a piaci mozgásokat, és legfőképp nem személyre szabottan állították elő a termékeket. Ám változás kezdődött. A gyártók azt vették észre, hogy a vevőnek már nem elég, hogy van autója és hűtője, hanem már az is fontos, hogy milyen. Vagyis energiatakarékos vagy környezetbarát, esetleg jobban elfér a lakásban stb. Nyilván ez hozta magával, hogy ha ez így van, akkor jobb előre tudni, hogy a vásárló leginkább mit akar.
Az olcsóság mellett tehát nagy szerepet játszik a termék minősége. Ezt honnan tudja a vásárló? Ez is változott. A kommunikációs eszközök és rendszerek fejlődésével a vevő informálódhat a piacról, az egyes termékekről, azok összetevőiről, előnyeiről és hátrányairól, tehát megtanult dönteni. Kiegészítésként azt is megtanulta, hogy miként érvényesítse érdekeit. Ennek megfelelően a gyártók mindent elkövetnek a reklamációk gyors és a vásárló számára megnyugtató kezelésére. A fogyasztók érdekeit különböző intézmények is vigyázzák, hiszen nekik jogaik vannak. A szerepek megváltoztak. A vásárló azt veszi meg, ami jobb és olcsóbb a másiknál, és ha kell, naponta vált a különféle márkák között. Ennek megfelelően a vállalatok milliárdokat költenek a vásárlói szokások, viselkedések vizsgálatára, elemzésére. Kiemelt szakma lett megmondani, hogy miként lehet a legjobban elérni és megtartani vevőt. A termék ma már személyre szabott, olyan, amilyennek a vevő szeretné, ezért az eladás lényege: "a legfontosabb, hogy tisztában legyünk azzal, a vevő mit tart jónak". Ma már nincs általában vett vevő, minden vásárló egyéni bánásmódot igényel, tehát olyan terméket vár, amit egyedileg csak neki készítettek. (A ma kommunikációjának agyonharsogott szlogenjei : "személyre szabott", "csak önnek" "az ön igényeinek a legmegfelelőbb" stb.)
A szervezeti változások irányai. A vásárlói, fogyasztói szokások gyökeres és drasztikus változásai arra kényszerítették a vállalati tulajdonosokat és vezetőket, hogy ehhez mérten alapjaiban változtassanak a szervezeteken és azok működésén. A hierarchia a továbbiakban már gátja volt a további fejlődésnek, ezért új "modelleken" kezdtek dolgozni a szakértők.
Ennek egyik fontos mérföldköve volt, hogy olyan munkacsoportokat hoztak létre a vállalatokon belül, amelyek a korábbihoz képest jóval nagyobb önállósággal, de persze ennek megfelelően nagyobb felelősséggel is rendelkeztek. A csoportok bizonyos dolgokban maguk dönthettek, és ez a korábbi szigorú vállalati rendhez képest nagy előrelépés volt. Az önálló csoportok első "hulláma" a skandináv országokban indult el, ahol autonóm munkacsoportoknak hívták őket, és kezdetben nagy sikerük volt. Egy idő múlva a siker lendülete megtört az úgynevezett vállalati középszintek ellenállásán. Az történt ugyanis, hogy az autonóm csoportok feleslegessé tették a középvezetői és -szervezeti szinteket, így azok komoly ellenállást fejtettek ki, hogy meggátolják a csoportok fejlődését. Természetesen ideiglenesen akadályozni tudták a folyamatot, de végleg viszszafordítani már nem. Olyannyira nem, hogy a skandináv országokban "új hullám" kezdődött, amit talán úgy jellemezhetnénk, hogy "lapítsd le a piramist". Ennek lényege, hogy a vásárlókhoz, ügyfelekhez közelebb álló csoportokat (később úgy mondták: "business line") hoztak létre, amelyek a vállalat egy-egy termékére összpontosítva igyekeztek több korábbi szervezeti funkciót egyesíteni a csoporton belül. Így végleg elindult a vállalati középszint eltűnése, átalakulása.
