BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mobiltelefon: előretörnek az okos készülékek



Habár az év végi ünnepeket követő első negyedévben általában romlanak az eladási mutatók, 2004 első három hónapjában mintegy 29 százalékkal több mobiltelefont adtak el világszerte, mint 2003 hasonló időszakában - állapítja meg az IDC piackutató cég jelentése. Az idei első negyedévben globálisan megközelítőleg 152,7 millió mobiltelefon talált gazdára. Figyelemre méltó, hogy a kéziszámítógép-funkciókra is alkalmas, úgynevezett okos telefonok piaca még a hagyományos mobiloknál is nagyobb mértékben, 85,8 százalékkal nőtt.

A Nokia képes volt ugyan megőrizni piacvezető pozícióját, azonban a finn cég részesedése mintegy 4 százalékponttal csökkent. Szakértők szerint ennek oka, hogy a Nokia a megszokottnál kevesebb igazán ütőképes új modellel rendelkezik. Az amerikai Motorola viszont hosszabb idő után ismét erősített, a dél-koreai Samsung folytatja erőteljes nyomulását.

Az okos telefonok piacát nem kevesebb mint 41,7 százalékos részesedésével ugyancsak a Nokia vezeti, majd pedig a RIM, a Motorola, a Fujitsu és a Sony Ericsson következik a ranglistán.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.