Nagy dobásra várva
A kilencvenes évek elején úgy éreztem, a humánerőforrás-gazdálkodás az a terület, ahol igazán ki tudok bontakozni - fogalmaz Mészáros Péter, az Elmű hr-igazgatója, aki munkájában azt szereti a legjobban, hogy együtt gondolkodhat az emberekkel, és hatással lehet a vállalat működésére.
1983-tól 1996-ig a Malévnál dolgozott különböző területeken, majd 1997-ig a Tescónál 16 részleget és 150 embert irányított. 1997 és 2001 között a Sony hr-vezetője volt, és ez az időszak jelentette számára a legnagyobb kihívást. Itt egy nagyon pontos és fegyelmezett, határidős tömegtermelést kellett megvalósítania, többnyire betanított munkásokkal. A dolgozók először nehezen fogadták el, végül a japán vezetők szerint nemzetközi öszszehasonlításában is a legjobbak közé került a magyarországi gyár. Mészáros Péter úgy véli: ekkor sikerült a legtöbbet megtanulnia egy szervezet működéséről, az emberek különböző motivációiról.
A szakember törekszik arra, hogy jó vezető legyen, ugyanakkor a határidők, a nem mindig megfelelő fontossági sorrend terén még szeretne fejlődni. Fontosnak tartja a kommunikációt, a visszajelzést, valamint az egyéni fejlődések nyomon követését. Amikor három éve az Elmű hr-igazgatói pozíciójába került, újdonságot jelentett számára az energiaszolgáltató iparág működése, és az is, hogy a több mint 100 éves vállalat nagy hangsúlyt fektet az érdekképviseletekre. Jelenleg a legnagyobb kihívást az jelenti számára, hogy pár hónapja vezették be cégüknél a teljesítményértékelési rendszert. Az értékelőket folyamatosan képzik, és az érdekképviseletekkel közösen alakítják, fejlesztik a rendszert. Az Elmű hr-igazgatója a szemléletmód átalakítását tartja a legnehezebb feladatnak, de bízik abban, hogy a dolgozók megértik, az ő érdeküket is szolgálja, ha a garantált jövedelmek egy része teljesítményfüggő keresetté alakul át.
Most, az uniós csatlakozás után rövid távon nem számít nagy változásokra a humánerőforrás-gazdálkodás területén. A szakember határozottan állítja: bizonyos iparágakban a hr területén a hagyományos magyar kreativitással előbbre tart, mint az uniós. A hatékonyság területén még szükségesnek tartja a fejlődést, szerinte a toborzás-kiválasztás is változhat, ha olcsóbb munkaerő áramlik majd az országba. Mészáros Péter úgy véli, a hr-szervezetek középtávon - akár már hét-nyolc éven belül - sokkal kisebb létszámmal fognak dolgozni, mint ma. Elképzelése szerint a jövőben egyre több hr-hez kapcsolódó szaktevékenységre külső hr-szolgáltató cégeket kérnek fel a vezetők meghatározott összegért, határidővel és teljesítményelvárással. Véleménye szerint ez elvezethet oda, hogy a nagy vállalatokhoz is elég lesz egy pár fős hr-egység.
Mészáros Péter a munka mellett négy gyermekére is igyekszik minél több időt szánni. Bár kevesebbet van velük, mint egy nyolcórás műszakban dolgozó munkavállaló, azért igyekszik a gyermekeivel eltöltött időt intenzív együttléttel pótolni. Az igazi támogatást feleségében és családjában találta meg, úgy érzi: a biztos családi háttér nélkül nem ért volna el ilyen sikereket.


