Össztűz a mobil postára
Több mint négyszáz település csatlakozott eddig a Zempléni Településszövetség (ZTSZ) kezdeményezéséhez a postai szolgáltatások minőségének javítására a falvakban - közölte érdeklődésünkre Köteles László, Komlóska polgármestere. Mint elmondta, az észak-magyarországi térségben az váltotta ki a tiltakozást, hogy megkérdezésük és hozzájárulásuk nélkül vezették be a mobil postát a korábbi állandó hivatalok helyett. A kezdeményezés vezetői szerint Zemplénben ez a szolgáltatás rosszul működik, ugyanis a postakocsi érkezése teljesen kiszámíthatatlan és bizonytalan, emiatt a helyiek nem kapják meg időben a leveleket, nyugdíjakat. Ráadásul a működési feltételek sem adottak mindenütt, mivel a térségben számos helyen nincs térerő, ezért nem működik a mobil posta banki terminálja - sorolja a polgármester.
A helyiek javaslatai szerint csak azon településeken kellene bevezetni a mobil postai szolgáltatást, ahol azt a lakosok igénylik. Viszont ahol nem vált be, vissza kellene térni a korábbi állandó hivatalhoz. Ez esetben a tervek szerint egy elosztott struktúrát hoznának létre az intézmény fenntartására. Ebben közreműködnének az önkormányzatok, a posta és a magyar állam is.
A Magyar Posta Rt. folyamatosan ellenőrzi a mobil postai szolgáltatás minőségét, és eddig komolyabb problémát nem tapasztaltak ezzel kapcsolatban - közölte érdeklődésünkre Tomecskó Tamás, a társaság sajtószóvivője. A térségből már korábban is érkeztek panaszok a szolgáltatásra, ezeket a társaság kivizsgálta. A helyszíni vizsgálatok és a lakosok körében végzett információgyűjtés nem támasztotta alá a panaszokat, sőt a helyiek kedvező visszajelzéseket adtak a szolgáltatásról - állítja Tomecskó Tamás.
A törvényi rendelkezés alapján a Magyar Postának a 600 főnél nagyobb lélekszámú településeken állandó postai szolgáltatóhelyet kell fenntartania, az ennél kisebbeken pedig egyéb módokon is megoldhatják a küldemények eljuttatását. Napjainkban Magyarországon a 238 mobiljárat révén összesen 736 települést vontak be a mobil postai szolgáltatásba.
A kistelepülések postai ellátásának javítását célzó intézkedések meghozatala érdekében a ZTSZ forgalomcsökkentő demonstrációra készül a közeljövőben.


