BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Álomfizetésért keresnek buszvezetőket Pozsonyban – közel másfél millió forint belépési bónusz jár a sofőröknek

A magyarországi bérekhez képest kirívó, szinte álomfizetésért keresnek sofőröket a szlovák fővárosban. A pozsonyi buszsofőröknek egy sor elvárásnak meg kell felelniük, de így is jócskán megérheti azoknak a magyaroknak átjárni dolgozni, akik a szlovák határ közelében laknak.

Órisái hiány lehet Pozsonyban buszsofőrökből, legalábbis erre utal, hogy a Pozsonyi Közlekedési Vállalat (DPB) toborzási kampányt indított és nem akármilyen feltételekkel csábítja a dolgozókat.

buszsofőr
Óriási belépési bónusszal keres buszsofőrőröket a Pozsonyi Közlekedési Vállalat/ Fotó: Northfoto

A DPB álláshirdetéseit az Új Szó összefoglalója szerint a Profesia álláskereső portálon tették közé és helyközi járatkora keresnek buszsofőröket. A leendő munkavállaló feladata a menetrend szerinti autóbuszok vezetése lesz. Ezért aztán a D kategóriás jogosítvány is alapvető elvárás, de hirdetésben kiemelik a megbízhatóságot, a rugalmasságot és a magas stressztűrő képességet. Ugyanakkor azok, akik még nem rendelkeznek kellő sofőri gyakorlattal, képzésen is részt vehetnek.

Teljes munkaidős állás esetében a sofőrök havi 1500 és 2000 euró közötti fizetésre számíthatnak, ami forintban 550 és 730 ezer közötti összegnek felel meg.

Az alapbér óránként 9,04 euró (3300 forint), amit azonban túlórákért, éjszaka és ünnepnapokon és hétvégén elvégzett munkáért további pótlékok egészítenek ki. 

Aki szeretne buszsofőr lenni Pozsonyban, és fel is veszik, az ezentúl további 4 ezer eurós, közel másfél millió forintos belépési bónuszra is számíthat.

A fizetési csomagot ezentúl juttatások sora is kiegészíti, legyen szó a családtagok számára ingyenesen nyújtott MHD-jegyekről és -bérletekről, különböző szakképzésekről, orvosi vizsgálatok megtérítéséről, étkezési, nyugdíj-megtakarítási és rekreációs támogatásokról.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.