Tovább drágulhat az üzemanyag
Világpiaci oldalon nincs olyan tényező, amely rövid távon a kőolaj- és az üzemanyagárak csökkenését indokolná - mondta Horváth Ferenc, a Mol Rt. ügyvezető igazgatója, aki ugyanakkor irreálisnak tartja, hogy a motorbenzinek ára elérné a 300 forintot. A Mol Rt.-nél azzal számolnak, hogy hosszabb távon a világpiaci olaj- és -termékárak normalizálódni fognak, ez azonban - jelezte az ügyvezető igazgató - nem jelenti azt, hogy az olaj a 22-28 dolláros, a motorbenzinek pedig a 200-220 forintos sávba visszakerülnének, mert az már az év elején is látható volt, hogy 2004-ben a korábbiaknál magasabb árszinttel kell számolni a kőolaj és az üzemanyagok esetében is. Az ügyvezető igazgató szerint a motorbenzinek esetében 10-15, a gázolajnál pedig 10-20 forintos drágulás lehetséges még.
Horváth Ferenc jelezte, az árképzéskor hagyományosan a világpiaci kőolaj- és olajtermékárakat, valamint a dollár árfolyamát veszik alapul. Az elmúlt hetekben a folyamatos áremelkedés hatására azonban egy harmadik szempont is beépült a rendszerbe. Mérlegelik, hogy az áremelkedések milyen mértékben befolyásolják a fogyasztást. Ugyanezt tette a Mol 2000-ben is, amikor 250 forinton önkéntesen befagyasztotta az árakat.
A gyenge dollár egyébként most némiképp csökkenti az áremelési nyomást. A Mol Rt. ügyvezető igazgatója azzal érvelt, hogy az olajár eddigi csúcsánál lényegesen magasabban áll, miközben a 95-ös motorbenzin magyarországi fogyasztói ára még nem érte el az eddigi rekordot.
A világpiacon rendkívül bizonytalan a helyzet. A korábban becsültnél lényegesen nagyobb mértékben növekszik a felhasználás, amivel a termelés nem tudja tartani a lépést. Horváth Ferenc emlékeztetett, hogy erre az évre napi 0,5-0,6 millió barreles igénynövekedést jeleztek előre a szakértők, a gyakorlatban azonban ezzel szemben 1,6-1,8 millió hordóval több olajra mutatkozott igény a világpiacon, elsősorban a legnagyobb felhasználók, az Egyesült Államok és Ázsia piacain.


