BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megszűnik az egri dohánygyár



Az év végén megszünteti a cigarettagyártást az egri dohánygyárban a Philip Morris Magyarország Kft. (PMM Kft.), s egyúttal 2005 márciusától saját nagykereskedelmi hálózatot állít fel.

A döntés hátteréről Jamniczky Zsolt, a vállalati kapcsolatok igazgatója lapunknak elmondta, hogy az anyavállalat vizsgálatai szerint az egri gyár, méreténél fogva kicsi ahhoz, hogy regionális gyártóközpontként működjön tovább. Kapacitása évi 10 mil-

liárd szál cigaretta gyártását teszi lehetővé, de ennek csak 60 százaléka készül itt. Jamniczky Zsolt magyarázatként hozzátette: ha a Philip Morris monopolhelyzetben lenne a magyar piacon, az évi 15-16 milliárd szál terméket jelentene, és még ez is csak alulról súrolná az évi 20 milliárd szálas, gazdaságos méretet.

A döntés időzítéséről érdemes tudni, hogy az uniós csatlakozás után megszűnt a dohánytermékek importját terhelő, eddig hozzávetőleg 57 százalékos vám, vagyis az uniós tagországokból lényegesen kedvezőbben látható el a magyar piac cigarettával.

A kft. szerződései a dohány-nagykereskedőkkel az év végén egyébként is lejárnak, tehát mindenképpen dönteni kellett volna az áruelosztás további módjáról. A cég saját disztribúciós hálózatot hoz létre. E mellett szólt, hogy az idén márciusban belépett az alacsony árkategóriájú termékek piacára, s minden nagykereskedő partnerük foglalkozik az e termékcsoportban konkurensük portékájával is. Az egri gyárban háromszáz-egynéhány munkahely szűnik ugyan meg, de az új elosztóhálózatban közel ugyanennyi munkatársra lesz szükség. Megfelelő képzettség esetén itt, az ugyancsak Egerben felállítandó országos logisztikai központban vagy a nagykereskedelmi hálózat más területein is munkát kaphatnak az egri gyár dolgozói. Rövidesen állásbörzét tartanak a Heves megyei gyárban, ahol az előzetes hírek szerint a ZF Hungária és a Bosch is ajánlatot tesz majd a dohánygyáriaknak. Mindezek mellett - jelezte Jamniczky Zsolt - a Philip Morris egy éven át támogatja az átképzést. A Philip Morris mindezek ellenére hoszszú távú működésre rendezkedik be Magyarországon - hangsúlyozta a kommunikációs igazgató. Egy kérdésre válaszolva jelezte, hogy a költségvetést nem éri jelentősebb kár, hiszen kereskedelmüket folytatják, vagyis a társaság jövedékiadó-befizetése gyakorlatilag nem változik. Az egri önkormányzat iparűzésiadó-bevétele viszont csökkenhet valamelyest.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.