Napsütéses, hosszú ősz kell a jó évjárathoz
Egyvalamiben száz százalékig egyetértenek az idei évjárat várható sajátosságait érdeklődésünkre ecsetelő termelők és szakemberek: a természet ebben az esztendőben alaposan lemaradt önmagához képest. Pontosabban ahhoz képest, amit az utóbbi években produkált. Emlékezzünk vissza: 2000-ben és 2002-ben a mediterránnak előszeretettel nevezett Villányi borvidéken augusztus végén már közép- és késői érésű kékszőlőket is szüreteltek.
Ilyesmi az idén szóba sem kerülhet. Kamocsay Ákos, a több borvidéken is otthonos Hilltop Neszmély Rt. főborásza kifejtette: példátlan módon még el sem kezdhették a szüretet. A korai érésű irsai olivérhez talán jövő hétfőn hozzákezdhetnek. 2003-ban augusztus 11-én már csattogtak az ollók. Hasonló példával illusztrálja a kialakult szituációt Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára. Azt mondja: 2003. augusztus 12-én készre kezelt, palackba töltött csabagyöngyét kóstolt, most meg épp csak elkezdték ennek a fajtának a szedését az országban. A villányi Bock József így kontráz: várhatóan szeptember 15-ét követően fognak a kékoportóhoz. Igaz, a mester megjegyzi: lehet, hogy tényleg csak az utóbbi évek kényeztettek el bennünket. Bock József 1980-at idézi fel, amikor is október elején kezdődött a szüret, s akkortájt más években sem volt még divat korán szedni a szőlőt. Az is lehet, hogy a felmelegedés után kezd visszatérni az ideális állapot? - vetette fel önmagának is a kérdést a borász.
Bármi legyen erre a válasz, tény: ma még nem tudni, milyen borok is kerülnek ideje jöttén a 2004-es palackokba. Urbán András azt tapasztalta, rendkívül illatosak a szőlők, magas savtartalommal, de még korántsem elégséges mustfokokkal. Ebből adódóan jó vagy legalább jó közepes évjárattal lehet számolni - akkor, ha szeptemberben "nem jön be egy háromhetes eső". Napfényre van szükség, mert abból eddig igen kevés volt - teszi hozzá.
Bock József szerint "napfényügyben" az utóbbi néhány hét volt jó, és ha ez folytatódik, akkor egészen jól is kijöhet a lépés. A termelő azt is megemlíti, hogy nagyon termékenynek mutatkozott az idén a szőlő, ezért a minőség érdekében rendkívül határozottan kellett élni a terméskorlátozás eszközeivel. A hosszú, meleg őszre amúgy azért lenne óhatatlan szükség, hogy a nemes, ám lassú fajták - elsősorban a cabernet-k - is képesek legyenek beérni.
Kamocsay Ákos szkeptikus a kékszőlőkkel kapcsolatban. Attól tart, hogy jó 2004-es borok ugyan készülhetnek vörösben is, igazán nagyok azonban aligha. A jó időjárás viszont a fehéreket még magasra emelheti - teszi hozzá. A Hilltop főborásza problematikusnak sejti, hogy a késés miatt várhatóan rövid idő alatt, úgyszólván egyszerre érik be minden, ami egy-másfél hónapnyi hajszát ígér az őszre. Volt ilyen máskor is - például 2000-ben -, igaz, akkor nem a természet "csúszása", hanem "sietsége" miatt. Kamocsay gondnak látja a botritisz tömeges megjelenését. A lisztharmat már eddig is kifejtette áldatlan hatását, ám a Tokajban nemes feladatra hivatott botritisz másutt a friss fehérborok készítőinek ádáz ellensége.
A botritisz támadását készül elhárítani az egri Pók Tamás is. Szerinte nem tragédia, hogy egy-két héttel lassúbb a szőlő, mint 2000-ben, 2002-ben vagy 2003-ban - ezek az évek "elkényeztettek bennünket" -, de le kell vonni a megfelelő tanulságokat. Vagyis "meg kell tanulni szőlőt termeszteni". Magyarán, meg kell ismerni az egyes fajták igényeit a talaj, a zöldmunka, a növényvédelem és minden más fontos tényező tekintetében. Minden ilyen téren az út elején járunk - fogalmaz markánsan Pók Tamás. Mégis hozzáteszi: a következő hónapban az dől el, hogy átlagos vagy annál jobb évjárat lesz az idei.
Adottságaiból fakadóan különleges a Tokaji borvidék helyzete. Bacsó András, a Tokaj-Oremus főborász-ügyvezetője amondó, feléjük még szinte egyáltalán nem látszik, mi sülhet ki 2004-ből. Az Oremusnál későn, október 28. környékén kezdődhet a szüret, és addig "még nagyon sokat kell kint aludnia a szőlőnek". A növény jól telelt és sokat szeretett volna teremni, ezért a terméskorlátozás minden eszközét használni kellett, beleértve a zöldszüretet is. Ha szép ősz lesz, lehet még jó az évjárat - összegezte a többiekhez hasonlóan bizakodó álláspontját Bacsó András.


