BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyöngyszem lett a Queen Mary 2

Számos uralkodó, milliárdos üzletember és tucatnyi világsztár vendégeskedett az athéni olimpia ideje alatt a világ legnagyobb óceánjáró hajóján. A pireuszi kikötőben ékeskedő Queen Mary 2 időnként több nézőt vonzott, mint az olimpia.

Minden idők legdrágább és legnagyobb luxushajója a Queen Mary 2, amely Athén egyik gyöngyszemévé vált a pireuszi kikötőben az olimpiai játékok ideje alatt. A Cunard Line januárban felavatott - azóta már az Atlanti-óceánt is átszelő - utasszállítója a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal kötött szerződés alapján a VIP-vendégek, a nemzeti olimpiai bizottságok, valamint azok szponzorainak központi bázisaként szolgált.

Miután már az olimpiai előkészületek első évei alatt sejteni lehetett, hogy Athén szállodai kapacitása nem képes kiállni az ötkarikás játékok jelentette turistaáradatot, számos nagy tengerjárót kötött le a szervező bizottság az esemény időpontjára. Az olimpiára előzetesen 1,5 millió látogatót vártak, ebből több ezren a kikötőben horgonyzó monstrumokon laktak.

A közel egymilliárd dollárba kerülő QM 2 mellett olyan luxushajók érkeztek a pireuszi kikötőbe, mint a Rotterdam, a Westerdam, valamint az egyik legnépszerűbb földközi-tengeri utasszállító, az Aida. A Cunard új hajója azonban fellegvárként magasodott a többiek fölé. Méretei abszolút rekordot jelentenek: a hajó 345 méter hosszú, közel 80 méter magas, legszélesebb része pedig 45 méter. Talán nem véletlen, hogy több sportos vendég is kocogott a deckjén, ha pedig elfáradtak, a tucatnyi jakuzzi közül bármelyik kellemes elernyedést biztosított a fáradt izmoknak.

A 2600 fős utasszállító nagyrészt megtelt. Igaz, ennek ellenére nem érződött telt házas nyüzsgés, hiszen a lakók többsége már korán reggel elindult az olimpiai események helyszíneire. Akinek mégis volt ideje, hogy egy kicsit tovább maradjon a fedélzeten, az számos bár és étterem, színház és mozi közül választhatott.

Közben az érdeklődők áradata folyamatosan érkezett a New Porton "parkoló" QM 2-höz. Igaz, csak a hajótól mintegy fél kilométerre lévő Oroszlános kaputól tekinthették meg a kíváncsiskodók a hatalmas építményt, mivel fegyveres őrök állták útjukat. A hajót az ott lakóknak is csak rendkívül szigorú biztonsági ellenőrzés közepette lehetett megközelíteni.

A tenger felől pedig teljesen elzárták a külvilágtól: két csatahajó, parti ágyúk és két tengeralattjáró védte a QM 2-t.

A biztonság a XXVIII. nyári ötkarikás játékok központi kérdésévé vált. A szervezők (Athoc) minden korábbinál több, 1,5 milliárd dollárt fordítottak a játékok védelmére. Athén légterét teljesen lezárták, a Patriot típusú rakéták bármikor készen álltak a kilövésre. A rendezvény biztonságának megteremtésén 70 ezren dolgoztak. Most már az is kijelenthető, hogy tökéletesen. A 16 napos rendezvény alatt semmilyen komolyabb atrocitás nem történt sem a QM 2 környékén, sem Athén központjában, sem pedig a játékok helyszínén. A hangulatot fokozta, hogy a játékok megszervezése mindvégig gördülékenyen zajlott.

A magyar olimpiai csapat pedig - ezúttal eltekintve a doppingügyektől - ismét kiválóan teljesített. Sikerült pontosan megismételni a sydneyi eredményt. A megszerzett nyolc arany-, hat ezüst-, három bronzérem az összesített éremtáblázaton a 13. helyhez volt elegendő, vitathatatlan sikert jelentve a hazai sportolóktól, amelyre a QM 2-n lakó számtalan magyar sportvezető és szurkoló is emlékezni fog.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.