Megszűnik a Sportfolió Kht.
Jövőre megszűnik a Sportfolió Kht. - jelezte a felállítandó Nemzeti Sporthivatal vezetője, Ábrahám Attila. A sportügyekért felelős címzetes államtitkár erről a Magyar Sportújságíró Szövetség tanácskozásán beszélt. Mint mondta: az állam nem képes finanszírozni a Sportfolió által kezelt vagyontömeget, már csak azért sem, mert a szokásjog alapján sok egyesület nem fizet a fenntartásért. A társaság helyett Nemzeti Sportközpontok nevű költségvetési szerv alakul, amelyhez hat olimpiai központ, illetve a kiemelt egyesületek ingatlanjai tartoznak majd. (VG)
A Sport 1 közvetítheti az FTC-Feyenoordot
Ma dől el, ki közvetítheti az FTC-Feyenoord UEFA-kupa-találkozót, információink szerint a Sport 1 sugározza majd a mérkőzést november 4-én. Várhatóan a napokban eldől az is, melyik holland tévétársaság adja majd a találkozót. A meccs helyszíne a Puskás Ferenc stadion, itt rendezik egyébként a december 1-jei Basel elleni összecsapást is. Az FTC várakozásai szerint a klub nettó százmillió forintot kereshet csak a tévéközvetítési jogok értékesítéséből. A találkozóra a legolcsóbb jegy 2500, a legdrágább pedig 8000 forintba kerül. (VG)
Támogatja Madrid olimpiai pályázatát a kabinet
A spanyol kormány is támogatja Madrid pályázatát a 2012-es nyári olimpiai játékok rendezésére. A kabinet 833 millió eurós fedezetet ígért az ötkarikás játékok előkészületeihez, az összeg több mint felét a biztonsági intézkedésekre fordítják. Maria Teresa Fernandez de la Vega miniszterelnök-helyettes elmondta: mindez egyértelműen jelzi a kormány támogató szándékát ebben az állami projektben. A 2012-es nyári ötkarikás játékokra Madrid mellett Párizs, London, New York és Moszkva pályázik. (VG)
Visszatér Mexikóba a Forma-1
Jövőre 75 millió dolláros beruházással Forma-1-es pályát építenek a mexikói Cancún mellett. A pályát építő társaság a hírek szerint már meg is állapodott a száguldó cirkusz főnökével, Bernie Ecclestone-nal, és így 14 év után, 2006-ban újra Forma-1-es futamot rendeznek Mexikóban. Az új versenypálya építése jövő januárban kezdődik, a német Hermann Tilke elgondolásai alapján. A sztártervezőnek ezúttal vissza kell majd fognia magát, hiszen míg a sanghaji pálya megépítésére háromszázmillió dollár állt rendelkezésre, addig Mexikóban ennek negyedéből kell megoldani az építkezést. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.