BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdokról marad le az élsport

Milliárdokkal kevesebb támogatás jut a versenysportnak 2005-ben, mint az idén. A Magyar Olimpiai Bizottság gazdasági bizottsága ma rendkívüli ülésen tárgyal a kabinet tervezett költségvetési keretéről.

A költségvetési tervezet szerint jövőre a versenysportra 850 millió forintot költene a kormány az idei 3,4 milliárd helyett. Elbert Gábor, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) főtitkára jelezte, az NSSZ szeretne mielőbb konkrét tájékoztatást kapni a megjelölt összeggel kapcsolatban, mert az már most jól látszik, hogy ez jelentősen elmarad az idei évi támogatástól. Hangsúlyozta azt is: az egyes sportszövetségek már aggodalmukat fejezték ki, hiszen 2005-ben olyan nagy sporteseményekre kerül sor, mint a duisburgi világjátékok, ahol 27 sportág 43 versenyszáma szerepel a programban, és amelyre megfelelő anyagi háttérrel kellene felkészülnie az érintetteknek. Emellett jelentős támogatást igényelnének a 2006-os torinói téli olimpia lehetséges résztvevői is, akiknek a következő évben kell kiharcolniuk a részvételi jogot.

A Magyar Olimpiai Bizottság gazdasági bizottsága mai rendkívüli ülésén tűzi napirendre a jövő évi költségvetési támogatás ügyét - jelezte lapunknak Molnár Zoltán, a MOB ügyvezető igazgatja.

A 850 millió forint semmire sem elég - véli Molnár Zoltán. Mint mondja: félő, hogy éppen csak annyi ereje maradt a sportegyesületeknek, hogy az athéni olimpiára még eljuttatták sportolóikat, de ezt követően elfogyott a lendület. Ennek már korábban is számos jele mutatkozott. A MOB-nak több egyesületet is válságmenedzselnie kellett: támogatást adott a vasutaskluboknak, a Honvéd 80 milliót kapott a túléléshez, de problémák vannak például a Spartacusnál is, ahol hónapok óta elmaradnak a fizetések.

A versenysport finanszírozására kijelölt 850 millió forintról továbbá azt sem lehet tudni, hogy ebből mekkora összeggel részesedik a MOB, és mennyivel az NSSZ. Az mindenesetre tény, hogy az idén 650 millió forintot oszthatott ki a sportszövetségek között. Annak ellenére, hogy 2004-ben olimpiát rendeztek, az érintettek azt várják, hogy legalább szinten maradjon a támogatás mérete.

Molnár Zoltán hangsúlyozta azt is: olyanra sem volt még soha példa, hogy a MOB ne kapjon működési támogatást, márpedig a mostani költségvetési tervezet sportfejezetében a bizottság nevét még csak meg sem említik.

Ábrahám Attila, a sportügyekért felelős címzetes államtitkár is elismeri, hogy jóval kevesebb a jövő évi költségvetési támogatás, mint az idei olimpiai évben volt. Elmondta: szívesen látna nagyobb összeget a versenysportfejezetnél, és ez ügyben egyeztetett is már Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. Hangsúlyozta: 1-1,5 milliárd pluszforrást kért, amelyből 400 milliót szánna a versenysportra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.