Megmentenék a Magyar Hírlapot
A Magyar Hírlap (MH) megszüntetése ellen fogott össze a szerkesztőség - értesült lapunk. Az újságírók és a menedzsment azt kérik a Ringier kiadótól, hogy az év végéig működtessék még a lapot, cserébe az újság munkatársai - felmondási idejük alatt - ingyen dolgoznak az MH-nál - jelezte lapunk érdeklődésére Szombathy Pál főszerkesztő. Azt is kérik a kiadótól, hogy a szerkesztőség maga tárgyalhasson a lehetséges befektetőkkel és a Ringier adja át az újság megjelenési jogát egy a szerkesztőség által alapítandó cégnek. Az erről szóló szándéknyilatkozatot már át is küldték a kiadónak, az egyeztetések ma kezdődnek.
A Ringier ügyvezető igazgatója, Papp Béla pénteken jelentette be, hogy nem sikerült új tulajdonost találni az 1968-ban alapított napilapnak, így a finanszírozást a továbbiakban nem vállalják. Hangsúlyozta: az MH 2001 óta felhalmozott vesztesége megközelíti a kétmilliárd forintot. Közös döntésük alapján a Magyar Hírlap november 6-ig jelenik meg. Mint mondta: a Ringier megpróbál minél több alkalmazottnak munkát biztosítani a kiadó többi kiadványánál. Az MH-nál 86-an dolgoztak.
A Ringier próbált befektetőkkel tárgyalni a lap jövőjével kapcsolatban. Egyes információk szerint az érdeklődők között volt egy az OTP vezéréhez, Csányi Sándorhoz kötődő befektetői csoport is. A kiadó szerint további befektetési tárgyalásokat is folytat.
Papp Béla jelezte azt is: minden erőfeszítés dacára nem sikerült a példányszámot növelni. Azt szerették volna, hogy az év végére a lap elérje a 35 ezres példányszámot. A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség adatai szerint az előző negyedévben minden korábbinál alacsonyabbra zsugorodott: 2004. április-június között átlagosan 28 ezer példányban fogyott a lap.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) sajnálattal és megdöbbenéssel vette tudomásul a tulajdonos bejelentését a Magyar Hírlap megszüntetéséről, egyben a magyar politikai életet tette felelőssé mind az elektronikus, mind az írott sajtó gyakorta felpanaszolt helyzetéért.


