A dobozos söröknél 16-17 forint, a szénsavas üdítőknél 1,5-2,5 forint, az ásványvizeknél pedig 25-30 fillér áremelkedést okoz az idén a nem visszaváltható csomagolású italok után kivetett darab alapú termékdíj újratöltésre vonatkozó része - állítják az érintett ágazatok képviselői. A gyártó cégek azt követően tudták elkészíteni 2005-ös számításaikat, hogy december végén megjelent a termékdíjas törvény végrehajtási rendelete, amely - egyebek mellett - az italgyártókra vonatkozó újratöltési elvárásokat is tartalmazza. A hosszas vitákat követően véglegesített rendelet értelmében az újratölthető csomagolású termékek arányának a sörgyártóknál legalább 65, a szénsavas üdítőitalokat, valamint tartósítószert tartalmazó szénsavmentes üdítőitalokat készítő cégeknél 5, az ásványvíztöltőknél pedig egy százaléknak kell lenni ahhoz, hogy mentességet lehessen kapni a termékdíj-törvény újratöltési - ú - passzusa alól.
Az alacsonyabb újratöltési előírás ellenére leginkább az üdítőital- és ásványvízgyártók tartanak pluszterhektől, mivel a hazai cégek közül mindössze három rendelkezik újratöltő technológiával. Az ú-díj miatt a 2005-ben várható áremelkedés ugyan nem tűnik jelentősnek, ám ágazati szinten az üdítőital- és ásványvízgyártók többletterhe így is elérheti az egymilliárd forintot az 1,2-1,3 milliárd darab értékesített műanyag palack után - fejtette ki kérdésünkre Kiss Gáborné, a Magyarországi Üdítőital-, Gyümölcslé- és Ásványvízgyártók Szövetségének főtitkára. Ez a teher két év múlva jelentősen növekedni fog, ugyanis 2007-től hat, majd 2009-től újabb hat százalékkal emelkednek az újratöltési előírások. A cégek többsége nem is álmodozhat a mentességi feltételek teljesítéséről, mivel egy újratöltésre alkalmas komplett gyártósor - átlagos méretű italgyártó esetén - eléri a 800 millió forintot, s ez a legtöbb cég számára finanszírozhatatlan - tette hozzá Kiss Gáborné. A hazai sörgyártóknak vannak újratöltő kapacitásai, s az ágazat szereplői kifejezetten azt remélik, hogy az új díj csökkentheti a más európai uniós tagországból behozott dobozos sörök jelenlegi árelőnyét. A kizárólag nem újratölthető csomagolású termékeket forgalomba hozó vállalkozásoknak ugyanis az idén dobozonként 16-17 forint ú-díjjal kell számolniuk. Igaz, a 65 százalékos újratöltési arány elérése a hazai cégeknek is komoly feladatot jelent, mert a kereslet az utóbbi egy-két évben erőteljesen a nem visszaváltható, dobozos termékek irányába mozdult el - érzékeltette a nehézségeket kérdésünkre Fehér Imre, a Borsodi Sörgyár Rt. kommunikációs igazgatója. (NIG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.