Művészet & érték
Gondolkodtam több festményen, szeretem például efZámbó István képeit, kaptam is egyet tőle ajándékba. Énekeltem vele és szentendrei képzőművészekkel az efZámbó Happy Dead Bandben, részt vettem performance-okon és filmforgatásokon, szóval belecsöppentem a kortárs képzőművészet közepébe. De végül is nem töprengtem sokat, amikor ehhez a beszélgetéshez Bartos András képét választottam, amely bő fél éve az enyém. Ez a kép ugyanis elvarázsol. Szeretek együtt lakni vele, szeretem, hogy ott van, ahol én vagyok. Jó kedvem lesz tőle. Ha erre ránéz az ember reggel, más hangulatban kezdheti a napot, mint nélküle.
Amikor még főiskolás voltam, bemutattunk egy darabot, amelynek Bartos András tervezte a díszletét. Aztán amikor két és fél évvel ezelőtt kimentem Berlinbe, az utcán szembejött Bartos András. Kiderült, hogy ugyanabban az utcában van a műterme, ahol lakom. A szemben lévő oldalon. Hiába, kis város Berlin! Utána többször találkoztunk, s amikor a műtermében láttam a képeit, már akkor nagyon szerettem mindet, a berlini tévétornyos és "ufós" képeket. Roppant viccesek, csupa humor, játékosság mindegyik.
Amikor Pesten új lakásba költöztem, úgy éreztem, szükségem van a szobámban egy Bartos-festményre. Így aztán megvettem tőle ezt a képet. Egy napot töltöttünk a válogatással, nézegettük a műveit, hezitáltunk, beszélgettünk. Miután kiválasztottam ezt, ő szépen becsomagolta, fölrakta a buszra, majd a kép elutazott Budapestre. Egyedül. Csak ki kellett mennem érte a buszhoz. Most meg itt lakik velem, már több mint fél éve.
Szóval nem azért vettem meg, mert szerettem volna már festményt vásárolni, hanem fordítva történt: annyira megszerettem ezeket a képeket, hogy úgy éreztem, ha már így összebarátkoztunk, hiányozna, ha nem látnék legalább egyet belőlük. Szeretem ezt a furcsa, mókás világot, Bartos András sajátos humorát. Olyan világot teremtett, amelyben jól érzem magam. Gömbölyű formák, vidám színek, mintha minden mosolyogna. Kicsit a rajzfilmekre emlékeztet.
Bartos András 1968-ban született, 1990 és 1992 között élt már Berlinben, több galériában volt kiállítása, majd tanult Amszterdamban, Budapesten, s itthon diplomázott. Több európai nagyvárosban készített díszleteket színházi előadásokhoz, sokfelé volt kiállítása Németországban, Amszterdamban, Budapesten és Szentendrén. 2001-ben költözött Berlinbe, azóta ott él. Veszik is a műveit, igaz, állítólag a kisebbek kelendőbbek.
Amely képein alakok vannak, azok olyanok, mintha kedves, vicces lények lennének. Több képén látható a berlini tévétorony, a volt Kelet-Berlin jelképe. Ezt hívom ufónak. Különösen éjjel, sötétben ufószerű, ahogy csak a fényeit látni a magasban. Szeretem Berlint, bár nem olyan szép város, mint Budapest, de nagyon izgalmas hely. Sokféle ember él ott, rengeteg a fiatal, mint egy egyetemi városban. Eleven, élő és sokszínű az egész. Jól érzem ott magam. Igaz, általában szeretek elmenni, ezt apukámtól, Gryllus Dánieltől tanultam. Ő is szeret utazni, ezt meg is teheti a Kalákával, amellyel bejárták már az egész világot. Én se bírok sokáig egy helyen maradni. Így ezt különösen szeretem, hogy egy ideje ott is vagyok, itt is vagyok. Hol Berlinben, hol Budapesten élek. A kinti lakásomban persze kirakok minden kis Budapest-képeslapot, Pesten meg velem él a berlini festmény, de még az idei Berlinale-jegyemet is kiragasztottam. Próbálom ezt a két világot egy életté formálni.
Először négy és fél évvel ezelőtt jártam Berlinben, s azonnal otthon éreztem magam. Hihetetlen szabadságérzetet ad az a hatalmas, pezsgő, nyitott szellemiségű város. Talán attól is otthonosan éreztem magam, mert nemcsak kirándulás volt, hanem németül kellett tanulnom ahhoz, hogy filmezhessek, dolgozhassak. Így mentem ki Berlinbe. Most éppen befejeztem egy munkát, aztán április végén talán forgatok kint megint.
Friss filmes élményem is Berlinhez fűződik: nemrég részt vehettem a világ egyik legrangosabb filmfesztiválján, a Berlinalén, a Shooting Stars programon, ahová több országból fiatal színészeket hívnak meg, hogy a világ felfigyelhessen rájuk. Azaz most már azt mondhatom: ránk. Nagy sikert aratott a Dallas, megkapta a nemzetközi Art-mozik szövetségének különdíját, ez azt jelenti, hogy a világ összes Art-mozijának ajánlani fogják, hogy vetítsék Pejó Róbert filmjét.
