BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Romániában erősít a Wintershall

A Romániában már erős pozíciókat kialakított német Wintershall gázipari társaság 3,5 millió eurós beruházásra készül ottani partnerével, a Romgazzal. Segesvár térségben kezdenének közös gáztermelésbe.

Erdélyben, Segesvártól két kilométerre északra kíván földgázt termelni a német Wintershall társaság és helyi partnere, a Romgaz. A 3,5 millió eurós projektben azonos arányban vesznek részt. Az ígéretes szeizmikus adatok birtokában a feltáró fúrásokat 2002 májusában kezdték meg, 2003 novemberében pedig megállapodtak a kitermelésről. Ezt most - az ásványforrások nemzeti ügynöksége jóváhagyásával - kezdhetik meg. A kereskedelmi célú gáztermelés akár ez év végén is megindulhat a területen.

A Segesvár közelében felszínre hozandó gáz révén csökkenhet az ország függése a - főként Oroszországból származó - importtól. A valaha önellátó országban a felhasznált földgáz mennyisége 1990-2000 között fokozatosan csökkent, ám még ezen kisebb igény kielégítésében is gyengülő szerepe volt az egyre fogyatkozó belföldi termelésnek. A folyamat megfordítását szolgálta a 2001- 2004-es romániai energiaprogram. Ennek részeként sor került az ország gázipari szerkezetének átalakítására. A romániai gázpiac legnagyobb szereplői ma a Distrigaz Süd, a Distrigaz Nord, a Transgaz, a Romgaz, a Petrom, a Wirom és a WIEHH.

Az ország gázkincse ma 425 milliárd köbméterre tehető. Gázvezeték köti össze az oroszországi mezőkkel, a cső Bulgária, Görög- és Törökország felé halad tovább. Az ország gázhálózata 11 500 kilométer. Az említett gázipari átalakulás során jött létre a segesvári projektben részt vevő Romgaz is, négy éve ebben a cégben egyesítették az Exprogaz és a Depogaz cég tevékenységét. A Romgaz az ottani gáz feltárásával, termelésével és tárolásával foglalkozik. A társaság száz százaléka állami tulajdonban van.

A Wintershall tizenkét éve aktív az országban. Ez volt az első külföldi társaság, amely kitermelésre alkalmas mennyiségű gázra bukkant Romániában. A Wintershall a német BASF AG vállalata és több mint 70 éve foglalkozik olaj és gáz feltárásával, kitermelésével. A földgáz romániai nagykereskedelmében a Wintershall Erdgas Handelshaus Zug AG (WIEE) vegyesvállalatán keresztül vesz részt, a céget az orosz OAO Gazprommal közösen birtokolja. A Wintershall gyümölcsöző együttműködése 1994-ben indult Romániában a Wirom Gas SA létrehozásával. 2000 végén indították meg a gáztermelést az erdélyi déli régióban. A cég egyébként a Gazprommal összefogva tavaly arra is készült, hogy pályázik a vevőre váró Distrigaz Süd és Distrigaz Nord romániai gázszolgáltatóra, ám ezeket végül a francia Gaz de France vehette meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.