BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdokkal nőtt a Ringier

Közel hárommilliárd forinttal nőtt a Ringier Kiadó Kft. árbevétele 2004-ben. A társaság nettó eredménye viszont a nyomdaberuházás és a Magyar Hírlap megszüntetése miatt egyharmadával csökkent - jelezte tegnapi tájékoztatóján Papp Béla, a kiadó ügyvezető igazgatója. Az eseményen megjelent kiadótulajdonos, Michael Ringier optimista a Népszabadságban szerzett 17 százalékos tulajdonrész versenyhivatal általi jóváhagyásával kapcsolatban. Mint mondta: reméli, hogy néhány napon belül eldőlhet, hogy a Ringier 66 százalékos tulajdonrészt tudhat-e magáénak, de hangsúlyozta: jelenleg még csak 49 százalékban birtokolják a lapot. A Ringier Kiadó a Népszabadság Rt. nélkül tavaly 12,77 milliárdos bevételt ért el a korábbi 9,88 milliárd után. Papp Béla a kiadó nettó profitjával kapcsolatban nem közölt adatot. A Népszabadsággal kapcsolatban jelezték, hogy a lap kiadója 2004-ben 7,45 milliárd forint bevételt könyvelhetett el, ez 62 millióval haladja meg a 2003. évit.

Papp Béla a Ringier növekedő bevételével kapcsolatban elmondta: elsősorban a Blikk és a Nemzeti Sport jó teljesítményének köszönhető az emelkedés. Hozzátette: a Blikk esetében 25 százalékkal nőttek a bevételek. Az ez évi tervekkel kapcsolatban jelezte: a Blikk Nők piaci bevezetése, valamint a Blikk és a Nemzeti Sport további példányszámemelése kulcsfontosságú feladat lesz. Emellett szeretnék a Népszabadság példányszámát is erősíteni. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.