Nő a jövedéki adó, mégsem drágul a benzin
Az üzemanyagokra vonatkozó uniós irányelv értelmében az idei évtől már csak olyan üzemanyagok hozhatók forgalomba, amelyek legfeljebb 0,005 százalék ként tartalmaznak, 2009-től pedig már csak olyanok, amelyekben a kéntartalom nem haladja meg a 0,001 százalékot, vagyis gyakorlatilag kénmentesek - mondja Wilde György, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára. A kétféle minőség adójának eltérítésével a szakma egyetértett, csakhogy a MÁSZ azt szerette volna elérni, hogy a német és osztrák példának megfelelően a jelenleg is szabványos termékeknél változatlan maradjon az adó, a kénmentes benzinek és gázolajok esetében pedig csökkentsék azt. Ausztriában például a kénmentes hajtóanyagok literenként 4 forintnak megfelelő adókedvezményt élveznek.
Az Országgyűlés azonban még tavaly, a 2004-es adótörvények elfogadásakor úgy döntött, hogy a hagyományos üzemanyagok jövedéki adóját az idén júliustól megemeli. Így a motorbenzin esetében a jelenlegi literenkénti 103,5 forintról 112, a gázolajnál a mostani 85-ről 90 forintra emelkedik a hagyományos minőség adója. A kénmentes üzemanyagok közterhe nem változik.
Az adóemelés súlyát az olajtársaságok már jó előre csökkentették. Az elmúlt években végrehajtott fejlesztéseiknek köszönhetően ugyanis a térség majdnem mindegyik olajfinomítójában képesek kénmentes üzemanyag előállítására, így július 1-jétől a magyarországi töltőállomásokon kizárólag ilyet értékesítenek majd.
Eközben a fuvarozók a végsőkig elszántak, hogy kiharcolják a dízelüzemanyag jelenleg 85 forintra rúgó jövedéki adójának 75 forintra mérséklését. Ha április 20-ig nem sikerül elfogadható eredményt elérni a kérdésben, kénytelenek leszünk az érdekérvényesítés valamennyi törvényes, akár a társadalom egészét érintő eszközét mérlegelni - áll a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének lapunkhoz eljuttatott közleményében.
A Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára, Peredi Péter úgy véli, a helyzet kezelhetetlenné vált, ám bízik abban, hogy legfrissebb adataikkal az egyeztetések során a Pénzügyminisztériumnál el tudják érni a gázolaj jövedéki adójának legalább átmeneti, 10 forintos csökkentését. Így bebizonyosodna, hogy helyesen számolnak, amikor az adócsökkentés révén forgalom- és így költségvetési bevételnövekedést valószínűsítenek.
A gazdasági tárcánál is vizsgálják, hogy az adócsökkentés miként hatna a forgalomra, illetve a költségvetés bevételeire - mondta lapunknakTóth Judit, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője. A fuvarozók, valamint a pénzügyi és a gazdasági tárca képviselői pénteken egyeztettek a gázolaj adómérséklése ügyében, megoldás azonban nem született: a tárgyalások folytatódnak.
Az Európai Bizottság mindenesetre nem tervezi az üzemanyagok jövedéki adójának felülvizsgálatát. A jelenlegi rendszer 2004-től él, s az adó terén csak minimumszintet határoz meg.


