Bérelhető román strandok
Most kezdi értékesíteni a tengerparti napozók ez év nyarára szóló koncesszióját a román vízügyi hivatal, amely két hét alatt be is szeretné fejezni a tranzakciókat. A keretszerződések szerint a minimális bérleti díj négyzetméterenként 15-30 ezer lej (1-2 ezer forint), a bérelhető legkisebb felület 1500 négyzetméter. A vevőknek nem kell a strandok tisztításával és a vízi mentés megszervezésével vagy az elsősegélypontok biztosításával fáradozni: azt egységesen megoldják a helyi önkormányzatok. A tavalyinál 40 százalékkal alacsonyabb bérleti díjért cserében a hatóság azt reméli, hogy a bérlők szívesebben ruháznak majd be az általuk bérelt terület vonzóbbá tételébe. Ugyanakkor arra is számítanak, hogy így csökken a belépődíj a szállodákhoz tartozó strandokon. (Ziua)


